Hírek
2016. Április 29. 10:11, péntek |
Helyi
Forrás: Elek András szervező
„Orgonaszőnyegen jártak a bakák”

Újra felállítják a Kossuth téren a Szabadka előtt kidöntött határkövet.
Több mint tízezer ember fogadta Hódmezővásárhely főterén 1941. májusának első napján a Délvidékről visszatérő alakulat katonáit. A Történelmi Vitézi Rend szervezésében május 1-jén 10 órakor, a Kossuth téren idézik meg a 75 évvel ezelőtti eufória pillanatait: a Városi Fúvószenekar zenekari kíséretében állítják fel a huszárszobor talapzatához az E 497-es sorszámú határkő mását.
1941 áprilisában a Vásárhelyen állomásozó Magyar Királyi Hunyadi János 9. Honvéd Gyalogezred III. zászlóaljának katonái is részt vettek a trianoni diktátum által elcsatolt Bácska, valamint a Drávaszög, a Muraköz és a Muramellék, összefoglaló nevén a Délvidék felszabadításában. A honvédek '41 május elsején tértek vissza állomáshelyükre. A hazatérő katonákat már az algyői hídnál fogadták, s egészen a Kossuth-térig kísérték négy diadalkapu alatt Kopáncs, Kishomok és Vásárhely lakosai. A korabeli leírások szerint annyi virágot még soha nem láttak Vásárhelyen, hiszen bokáig járt az orgonában a város közönsége és a hős fiúk csapatait valósággal virágerdővel árasztotta el. A Szabadkát elfoglaló vásárhelyi katonák elhozták a 22 esztendős trianoni határkövet és elhelyezték a Kossuth téri Hősi emlékmű elé.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.