Hírek
2018. Január 15. 16:04, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Nyolc évtized a tudás szolgálatában
Az Emlékpontban mutatták be a Cseresnyés emlékezet című filmet
Nyolcvan évvel ezelőtt született meg a mai Cseresnyés Kollégium elődjének, a Tanyai Tanulók Otthonának gondolata.
Erre emlékeztek a hódmezővásárhelyi Emlékpontban diákok műsorával és Pataki Béla, a diákotthon nevelőtanára Cseresnyés emlékezet című filmjének ősbemutatójával.
Bán Csaba református lelkész, az Ótemplomi Református Egyházközség elnökének és Vígh Áron, a Cseresnyés Kollégium mai igazgatójának köszöntőjét követően a Bethlen Gábor Református Gimnázium diákjai műsorukban elevenítették fel a nyolcvanéves kollégium történetének egy-egy állomását.
Január 6-án volt nyolcvan éve, hogy a vásárhelyi református pedagógusok nevelői konferenciáján felszólalt a Felső-Kopáncsi tanyai tanító, Szénási Gyula, indítványozva, hogy hozzanak létre diákotthont a városban a település hatalmas tanyavilágában élő, tehetséges gyermekek számára. A református gimnázium tanára, Szathmáry Lajos vállalta a szervezést, s az internátus 1938 őszén már fogadta az első tanulókat az országban egyedülálló intézményként.

Ugyanis rendelkezett saját diákotthonnal a Bethlen Gábor Református Gimnázium, azonban ezt térítés ellenében vehették igénybe a tanulók, viszont az új otthon ingyenesen adott szállást a tehetséges fiataloknak. A kollégium adományokból, támogatásokból működött, patrónusa volt Móricz Zsigmond is, míg Németh László a Cseresnyéskert című drámájának honoráriumát ajánlotta föl 1942-ben, s így vette fel a diákotthon a Cseresnyés nevet. Az otthon sikerét mutatja, hogy a tanyavilágból érkezett gyerekek megbecsülték magukat, az első évfolyamok tanulói kitűnő eredménnyel végezték a gimnáziumot, sokan tudományos fokozatot is szereztek pályájuk során.



A film készítésének ötlete a tavalyi tanév során, a diákotthon jelenlegi épületének jubileumán folytatott anyaggyűjtés során merült fel, Pataki Béla huszonhat interjút készített a kollégium egykori és mai tanulóival, tanáraival és az intézményhez kapcsolódó személyekkel, a legfiatalabb nyilatkozó mindössze tizenöt éves, míg a legidősebb betöltötte a kilencvenötöt.



Pataki Béla az anyaggyűjtést tovább folytatja, hogy kötetben is bemutathassa a diákotthon nyolcvan évét, s a jubileum alkalmából január 25-én az Emlékpont galériájában nyílik meg az a kiállítás, amely fényképekkel, dokumentumokkal, hang- és filmfelvételekkel mutatja be az elmúlt nyolc évtizedet.


Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
