Hírek
2019. Január 17. 12:09, csütörtök |
Helyi
Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
Nyitott autókból lopott
A makói nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit, aki hat alföldi városban lopott parkoló gépkocsikból.
A gyanúsított 2018. év végétől 2019. január 6-áig Makón, Szegeden, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason, valamint Cegléden szupermarketek parkolójában álló nyitott autókból több pénztárcát és táskát tulajdonított el, amíg a sértettek a bevásárlókocsikat a helyükre tolták. A férfi elsősorban a készpénzt vitte el. Előfordult azonban, hogy az ellopott bankkártyával és a mellette levő PIN-kóddal készpénzt vett fel bankautomatából. Egyébként a táskákat, a pénztárcákat és a bennük talált személyes iratokat a feltételezett elkövető eldobta.
A rendőrök azonosították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható szegedi férfit, akit kihallgattak. Ennek során beismerő vallomást tett. Ellene lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Makói Rendőrkapitányságon.
Az áldozattá válás elkerülése érdekében fontos megfogadni a következőket:
- Győződjenek meg róla, hogy az autót bezárták, és ügyeljenek rá, hogy a jármű utasterében (látható helyen) ne maradjon semmilyen csomag, használati tárgy (még a legcsekélyebb értékű sem)!
- A PIN – kódot sose tegyék a bankkártya mellé! Amennyiben nem tudják megjegyezni, tárolják jól elkülönítve!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
