Hírek
2017. November 27. 10:08, hétfő |
Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
NYÍRSÉGI ÖRÖM A HÓDTÓIBAN
Három negyedig bírta a Nyíregyháza elleni derbit a Vásárhelyi Kosársuli.
Az agresszív és gyors játékkal operáló vendégeknél Stojanovic és Czura vitte a prímet, amit a régi önmagát idéző Vas eredményessége nem tudott ellensúlyozni. A kék-sárgák egy hét múlva a Békés otthonában javíthatnak.
Igazi kosáreső hullott az első 5 percben, szinte csak triplákkal operáltak a gárdák: az egyik oldalon Vas, a másikon Stojanovic tüzelt precízen. (17-15) Ezután mindkét oldalon megtört a lendület, ennek a sok fault lehetett az oka, amiből a hazaiak nyolcat gyűjtöttek, mialatt a vendégek csak hármat(?). Ennek ellenére nem nőtt a távolság, így a kisszünetben 24-26 állt a táblán.

„A kutyafáját!” – szisszent fel a közönség, amikor többszöri kísérlet után sem sikerült egyenlítenie a riválisai nyakában lihegő Kosársulinak. Sőt miután Szabó kezéből kicsúszott a labda Czura villámgyorsan egy trojkával büntetett a túloldalon, amivel 7 pontra mentek el a nyírségiek, később már 12 volt az előnyük, ebben az ekkor már 24 pontot gyűjtő Stojanovic-nak alaposan benne volt a keze. Ezután egy igencsak káoszos időszak jött, melynek végén 5-re jött vissza a Csongrád megyei alakulat.
Igen harapós csapat a Blue Sharks, erre a folytatásban sem cáfolt rá az együttes, ám Varga, Béres és Vas többször megvillant az agresszív védekezés ellen, így rövid időre fordult a kocka. (66-64) Mindezt nem hagyták szó nélkül a nyíregyháziak, akik a periódus végén 1 pontos vezetéssel hagyták el a parkettet. Izgalmasnak ígérkezett tehát az utolsó 10 perc, amiben úgy tűnt, a jobb erőnlét és a higgadtság dönthet majd.
Ennek megfelelően az idegek harcát hozta a végjáték eleje. 4 perc után viszont eldőlni látszott a mérkőzés sorsa, ekkor Mokánszki értékesített egy ziccert, 72-81. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek lassították a játékot, amihez eredményes zónavédekezés párosult, végül ez bizonyult a siker receptjének, Siska János tanítványai 13 pontos sikernek örülhettek.
Vásárhelyi Kosársuli – Nyíregyháza Blue Sharks 83-96 (24-26, 22-25, 24-20, 13-25)
NBI B csoport, alapszakasz, vezette: Gál J., Rácz Zs. és Varga Z..
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 410 néző.
Kosársuli: Szabó 17/9, Bálint -, BÉRES 13/9, VAS 26/9, Gajic 12/6.
Csere: Molnár 5/3, Horváth -, Varga 10.
Edző: Utasi Gábor
Nyíregyháza: BUS 8, CZURA 23/9, STOJANOVIC 33/15, Sitku 6/6, NAGY 13/6.
Csere: Mokánszki 13/6, Szondi -, Oláh -, .
Edző: Siska János
Utasi Gábor: “96 pontot kaptunk, ami mindent elmond a mérkőzésről. A negyedik negyedben döntőnek bizonyult, hogy a zóna ellen nem dobtuk be a helyzeteket, illetve az ellenfélnél Stojanovic extra teljesítménye győzelmet ért.”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
