Hírek
2017. Április 19. 14:16, szerda |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Nyilvános az 1956-os megtorlás hódmezővásárhelyi résztvevőinek névsora
Nyilvánosságra hozta ma a hódmezővásárhelyi Emlékpont a honlapján azoknak a helyi karhatalmistáknak és 1957 és 1963 között szolgált munkásőröknek a névsorát, akik részt vettek az 1956-os forradalmat követő megtorlásban
– jelentette be a közgyűjtemény vezetője kedden tartott sajtótájékoztatóján.
Miklós Péter kiemelte: az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából nemcsak a hősökről és áldozatokról kell beszélni, hanem azokról is, akik részt vettek a megtorlásban és ezt követően a diktatúrát helyben fenntartották.
Az Emlékpont Kádár-huszárok és pártkatonák. Munkásőrök Hódmezővásárhelyen, 1957–1989 címmel a munkásőrség helyi megalakulásának hatvanadik évfordulójára saját kutatási eredményei alapján kiállítást rendezett. A március 17-én, a munkásőrség vásárhelyi szervezetének megalakulásának kerek évfordulóján megnyílt tárlat június végéig látható - közölte a szakember.
Nagy Gyöngyi történész, az Emlékpont munkatársa tanulmányt készített a hódmezővásárhelyi karhatalom létrejöttéről és a munkásőrség első hat évéről, amely bemutatja a forradalom leverésének helyi történéseit is. A tanulmány függelékében szerepel annak a 234 karhatalmistának a névsora, aki 1956. november 10-től belépett a karhatalomba és tevékeny szerepet vállalt a forradalom leverésében. Tartalmazza még a Hódmezővásárhelyen 1957 és 1963 között felszerelt 502 munkásőr névsorát is – tudatta Miklós Péter.
A történész kifejtette, a karhatalmisták több mint fele később a munkásőrség alapító tagja is volt, így több mint 130 személy esetében átfedés van a két névsor között. A szakember rámutatott: Hódmezővásárhely ekkor Csongrád megye székhelye is volt, így a tanulmányból részben megismerhető a Bán László százados vezette megyei karhatalom és munkásőrség megtorló tevékenysége. A történész hozzátette: Kádár János rendszere 1963-ig Rákosi diktatúrájának folytatásaként működött, amelyben az egykori ávósok a párthadseregként működő szervezetekben aktiválhatták magukat a forradalomban résztvevőivel szemben.
Miklós Péter szólt arról is, hogy a közgyűjtemény történészei folytatják a kutatást a Magyar Nemzeti Levéltárban és a Hadtörténeti Levéltárban, s őszre, a Nemzeti Emlékezet Hetére a közgyűjtemény önálló kötetet készít a munkásőrség hódmezővásárhelyi történetéről.
A sajtótájékoztatón bemutatott tanulmány és a névsor megtekinthető az intézmény honlapján:
http://www.emlekpont.hu/kadar_huszarok_es_partkat.html
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
