Hírek
2019. Szeptember 17. 11:30, kedd |
Helyi
Forrás: Pszota Anett Projekt asszisztens és kommunikációs munkatárs
Nyílt Nap a Mammográfián!

Az emlőrák napjaink egyik leggyakoribb haláloka! Magyarországon évente 6-7 ezer új megbetegedést regisztrálnak, kétezer nő hal meg emlőrákban, ami azt jelenti, hogy naponta 5 anyát, feleséget, lánygyermeket veszítünk el.
Miközben ingyenes szűrővizsgálattal az emlődaganatot időben fel lehet ismerni, sőt az időben felismert emlőrák 90%-os eséllyel gyógyítható. A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ hódmezővásárhelyi és makói mammográfiáján dolgozó munkatársak, valamint az EVP és a Makói Egészségfejlesztési Irodák egészségfejlesztői 11 éve azért is küzdenek, hogy az érintettek közül, minél többen jöjjenek el emlőszűrésre. Az érdeklődés felkeltése céljából, különböző figyelemfelhívó rendezvényt szerveznek az emlőrák elleni küzdelem világnapja, október elseje környékén.
Az idei évben először, Nyílt Napon mutatják be az emlőszűrés folyamatát a mammográfián.
E rendezvényre invitáljuk azon nőket, akik hamarosan elérik a 45. életévüket, és először kapnak behívót a szervezett emlőszűrésre, illetve azokat a 45-65 év közötti hölgyeket, akik még nem szánták rá magukat ez idáig a vizsgálatra, valamint kétségeik, kérdéseik vannak a vizsgálattal kapcsolatosan. Örülnénk neki, ha a kérdéseiket nekünk tennék fel, és válaszaink meggyőznék őket, hogy a szűrésen való részvétel saját egészségük, családjuk biztonsága érdekében történik. A kétségek legyőzése után pedig reméljük, hogy nem vonják meg maguktól azt a lehetőséget, hogy rossz esetben, időben legyen felismerve és kezelve, e súlyos daganatos betegség.
Hódmezővásárhelyen a hölgyeket 2019. szeptember 19-én (csütörtökön) 15 órakor, a radiológián várják kollégáink! A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött! Jelentkezni lehet telefonon a 62/532-368-as telefonszámon vagy az efi-hodmezovasarhely@evp.hu email címen, illetve személyesen az Irodában.
Makón a hölgyeket 2019. szeptember 20-án (pénteken) 15 órakor, a radiológián várják kollégáink! A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
Jelentkezni lehet telefonon a 62/511-186-os telefonszámon vagy az efi-mako@evp.hu email címen, illetve személyesen az Irodában.
A rendezvényt követően pedig 2019. október 2.-án, szerdán 16 órakor a Hódmezővásárhelyi és a Makói Járás településein is várjuk azon hölgyeket egészségkerékpározásra, akik az elmúlt évben részt vettek emlőszűrésen. Ha eljönnek a kerékpározásra kétszer nyerhetnek, mert részt vettek a szűrésen és szerencsés esetben egy biciklivel is gazdagodhatnak. Várjuk a nem érintett, de az emlőrák elleni küzdelemért elkötelezett lakosokat is egy közös figyelemfelhívó kerékpározásra.
A SZŰRÉS ÉLETET MENTHET!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.