Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2016. Október 17. 11:25, hétfő | Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök

NYERŐ SZÉRIÁBAN A VÁSÁRHELY

NYERŐ SZÉRIÁBAN A VÁSÁRHELY

Továbbra sem talált legyőzőre a Vásárhelyi Kosársuli. A kék-sárgák Szabó Péter és Momir Genal extra teljesítményének is köszönhetően hozták el a győzelmet Salgótarjánból.

A négy mérkőzés után is veretlen gárda a tabella élén várja a folytatást az NBI B csoport keleti konferenciájában.

Sokáig fej-fej mellett haladt a két gárda. A vendégek ugyan nem szakadtak le, de nem is ment túl jól nekik a játék. Főleg Genal volt az, aki tartotta társaiban a lelket, a másik oldalon pedig Moore és Blaskovits villogott. Utasi Gábor több cserével is próbálkozott, de az első negyed végéig ez csak arra volt elegendő, hogy szoros maradjon az eredmény(23-21).

Nagy küzdelem volt a pályán, ami igen sok fault-ot hozott magával. Ez a küzdelem kevés ponttal járt, de kedvezett a kék-sárgáknak: Szabó gólpasszából Nemes zsákolt, és fordította csapata javára 33-32-re az állást egy büntetővel. Ez azonban csak rövid ideig maradt így, mivel a bajnokságban eddig nem túl jól muzsikáló hazaiak Béres pontjai után már négy pontos vezetést nyugtázhattak. Ám ekkor jött Szabó két gólja, valamint Kelemen trojkája, amivel a félidőben a vásárhelyiek örülhettek 4 pontos előnynek.

42-46-nál folytatódott az izgalmas összecsapás. A Kosársuli játékosainak nem ment túl jól a játék, ennek ellenére a játékrész elején távolabb tudtak kerülni ellenfelüktől. Az ekkor már 19 pontnál járó Szabó mellé a szintén 19. egységét begyűjtő Genal góljával hat ponttal léptek meg. Ekkor még feltámadtak a salgótarjániak, akik közül ismét Blaskovits tört borsot a Csongrád megyei alakulat orra alá. Ezért periódus végén a Hódmezővásárhely szakmai stábjanák még azon kellett törnie a fejét, hogyan vehetik át az irányítást a találkozón.

A rövid szünet után egészen a 35. percig a nógrádiaké volt a főszerep. A Hódmezővásárhely ezúttal nem a védekezésével, hanem ponterős támadójátékával tűnt ki. Szabó Péter és Momir Genal tarthatatlan volt, ketten 61 pontot termeltek a mérkőzésen, ez pedig döntőnek bizonyult. No persze azt sem felejthetjük el, hogy csapattársaik jó zongoracipelő módjára őrölték fel riválisaik erejét, aminek végül símának tűnő, de mégis küzdelmes 11 pontos siker lett az eredménye.

A Vásárhelyi Kosársuli ezzel megszerezte negyedik győzelmét, amivel hibátlanul várja a jövő szombati Békés elleni hazai rangadót.

Salgótarjáni KSE - Vásárhelyi Kosársuli SE 85-96 (23-21, 19-25, 26-18, 17-32)
NBI B csoportos kosárlabda mérkőzés. Vezette: Gaál I., Major Á. és Szilágyi B.
Salgótarján, Városi Sportcsarnok 50 néző.

Kosársuli: SZABÓ 28/12, KELEMEN 10/6, Rostás I. 4, VAS 11/9, Varga Z. 1.
Csere: GENAL 33/6, Pavlovic 4, Béres -, Nemes 5.
Edző: Utasi Gábor és Czuprák László

Utasi Gábor: “Ezúttal ponterős támadásainknak köszönhetjük, hogy győzni tudtunk. Az ellenfél térfelén Szabó Péter és Momir Genal extrát nyújtott, de a többiek is tették a dolgukat. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!“

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár

Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken

Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.

2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld

Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról

Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról

2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld

Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód

Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák

Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.