Hírek
2014. Június 18. 15:42, szerda |
Helyi sport
Forrás: Varga Anikó-általános referens
Nemzetközi Lábtenisz Verseny a Hódmezővásárhelyi Tenisz Centrumban.
2014. június 21-én 10 órai kezdettel Nemzetközi Lábtenisz Verseny kerül megrendezésre a Hódmezővásárhelyi Tenisz Centrumban.
A verseny nagy hagyományokra tekint vissza, ma már Magyarország legrangosabb és legnagyobb lábtenisz versenyévé nőtte ki magát. Tavaly a világbajnok Florin Purice is részt vett a versenyen csapattársaival együtt.
Ebben az évben már nemcsak ő, hanem további világ és európa bajnokok, így Gheorge Bobis és Ács Krisztián, illetve a teljes román felnőtt és junior válogatott eljön Hódmezővásárhelyre. Természetesen Magyarországról is itt lesznek a legjobb játékosok, de érkeznek a Vajdaságból és Erdélyből is versenyzők.
A lábtenisz sport egyre népszerűbb az egész világon, így Magyarországon is, hiszen a nagy számú lelkes amatőrön kívül egyre több profi játékos űzi. Ez a játék 5 éves kortól az elhalálozásig űzhető és élvezhető. A fentiek miatt szombaton Hódmezővásárhelyen nemcsak a profi játékosok és a válogatottak vívnak vérre menő meccseket, hanem az amatőrök és a szeniorok, valamint nemcsak párosban, hanem egyesben és hármasban is.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
