Hírek
2018. Február 20. 10:41, kedd |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Németh László aktualitásáról az Emlékpontban
Rendhagyó irodalomóra a Magyar Széppróza Napján
Ez az év az első, hogy a Magyar Írószövetség kezdeményezésére Jókai Mór születésnapján, február 18-án események sorozatával ünneplik a Magyar Széppróza Napját. Hétfőn a hódmezővásárhelyi Emlékpontban az írószövetség Csongrád megyei írócsoportjával közösen ez alkalomból Bogoly József Ágoston irodalomtörténész tartott rendhagyó órát vásárhelyi középiskolásoknak Németh László regényösvényei és a kortárs magyar széppróza útjai címmel.
Az előadó Németh László Hódmezővásárhelyen töltött, 1945 és 1948 közötti időszakára és a vásárhelyi élményeit is megjelenítő Égető Eszter című regényére koncentráló előadásában a Bethlen Gábor Református Gimnázium, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola, valamint a Gregus Máté Szakközépiskola diákjai előtt kifejtette: a regény főhősnője az egész magyarság számára példaértékű személyiség.
Az 1945-ben bekövetkező változások nyomán olyan megterhelés érte a városban élő embereket, amelyeket fel kellett tudni dolgozniuk. A regény által bemutatott környezetben egy női alak, Égető Eszter mutatta meg azt, amit a görög drámák női alakjai – így Antigoné is – tett, hogy hogyan lehet akár lehetetlen körülmények között is az adott családi miliőben édent létrehozni, még a férfi családtagok akarata ellenében is.
A regény leírja az író általcsomorkányizmusnaknevezett magatartást: azt a viselkedésmódot, amely dacból, a föld szeretetéből, a temperamentumból és a család iránt való elkötelezettségből építkezik, s amely tovább öröklődik az itt élők között. Németh László, a fővárosból érkezett szerző itt töltött évei alatt mindezt felismerte, analizálta és leírását a fejlődésregényében rögzítette.
Bogoly József Ágoston hangsúlyozta: azért is érdemes ezt a regényt elolvasni, mert megláthatjuk benne őseink gondolkodásmódját, hiszen egy-egy település lelki sajátágokkal is rendelkezik. S bár a szerzők eltávoznak közülünk, műveik a széppróza eszközeivel az adott kor élő valóságát történetmondásként rögzíti a szereplők más-más nézőpontjaiból, miközben az író folyamatos párbeszédben áll a mű mai olvasójával – fogalmazta meg a széppróza hatásmechanizmusát az előadó a Magyar Széppróza Napja kapcsán megtartott rendhagyó órán.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
