Hírek
2017. November 30. 15:40, csütörtök |
Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
NEM LESZ BÉKÉS MECCS BÉKÉSEN
Ismét idegenben lép pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NBI B-s bajnokság elit csoportjában.
A kék-sárgáknak még nem sikerült győzniük otthonuktól távol, most szombaton 17 órakor a kilencedik Békés pótotthonában, a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium termében összejöhet. A két csapat az utóbbi években mindig harcos összecsapást vívott, ez most is előre borítékolható.
A viharsarkiak ellen – akik kiegészülnek legendás szurkolótáborukkal - nem lesz könnyű dolga Vas Péteréknek. A békésiek két fordulóval ezelőtt éppen azt a Győrt verték meg, akik ellen néhány hete küzdelmes meccsen diadalmaskodtak Utasi Gábor fiai, így igazi rangadóra számíthatnak a szurkolók. A hazaiaknál a vásárhelyiek által az előző szezonokból már jól ismert Koma és Krstic remekelt az idén alaposan megerősödött mezőnyben. Az együttes mutatója ennek ellenére negatív, 4-6-tal kilencedikek, úgy hogy eggyel többet játszottak, mint a Kosársuli.
A Vásárhely két hét szünet után, a Nyíregyháza ellen vereséget szenvedett hazai pályán. Szabó Péteréknek az utolsó negyedben semmi sem jött be, emiatt hatodszor hagyhatták el lógó orral a parkettet. A Hódmezővásárhelynek továbbra sincs könnyű dolga a sűrű mezőnyben, amit jól jellemez, hogy ha két győzelemmel többet jegyeznének, akkor a tabella hatodik fokán tanyázhatnának, még nincs veszve a 2017-18-ra kijelölt cél: elérhető még a nyolcadik pozíció. Ehhez azonban - ahogy egy hete a gárda légiósa Nemanja Gajic mondta - hinni kell a győzelemben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
