Hírek
2017. Január 18. 10:33, szerda |
Helyi sport
Forrás: Martonosi Gábor sajtófőnök
NEM JÖTT ÖSSZE A NÉGYES DÖNTŐ
Nem sikerült győznie Nyíregyházán a Vásárhelyi Kosársulinak, így a gárda nem lesz ott a Hepp Ferenc Emlékkupa négyes döntőjén.
Sokat azonban nem bánkódhat Utasi Gábor csapata, mivel szombaton az Eger elleni bajnokin kell teljesíteniük a Hódtói Sportcsarnokban.

Másfél hét alatt harmadszor kelt több száz kilométeres útra a vásárhelyi alakulat. A fáradtság már az első negyedben meglátszott rajtuk, jól mutatta ezt a 29 kapott pont is, amit a második periódusban 27 követett. A félidőre így 12 pontos hátrányba kerültek Pavlovicék, akiknek az is nehezítette a dolgát, hogy Vas és Kelemen betegen vállalta a játékot. A nyíregyháziaknak ez kapóra jött, közülük Nagy élt leginkább, a vendégekben az irányító Szabó tartotta a lelket.
A nagy szünet után csak annyi változott, hogy a Kosársuli némi borsot tudott törni védekezésben ellenfele orra alá, de a harmadik periódusban szerzett mindössze 8 pont megpecsételte a továbbjutás sorsát. Ráadásul míg Szabónak nem igen akadtak társai a pontgyártásban, addig Nagy mellé Czura, Gant, Oláh és Bus is felzárkózott. Csak ők öten 71 pontot termeltek a derbin, amelyet végül 87-67-re húzott be magabiztosan a Nyíregyháza Blue Sharks biztosítva ezzel helyét a Hepp-kupa négyes döntőjén.
A Kosársuli szombat este 18 órakor a Hódtói Sportcsarnokban folytathatja menetelését a bajnokságban. Az összecsapáson az Eger lesz az ellenfél.
Nyíregyháza Blue Sharks - Vásárhelyi Kosársuli 87-67 (29-22, 2-22, 17-8, 14-15)
Hepp-kupa negyeddöntő mérkőzés, vezette: Pozsonyi L., Balogh Gy. és Bács Cs.
Nyíregyháza, Continental Aréna, 150 néző.
Kosársuli: SZABÓ 22/6, Kelemen 5/3, Vas 8/6, Varga 6/6, Genal 2.
Csere: Rostás I. 8, Nemes 3, Pavlovic 10/3, Béres-, Kis Molnár 3/3.
Edző: Utasi Gábor
Utasi Gábor: „Az első félidőben mutatott rossz védekezésünk után feljavult a játékunk a védőtérfelünkön. Sajnos azonban támadásban semmi sem jött össze, rosszul dobtunk. Az utóbbi három idegenbeli mérkőzés felőrölte a játékosaimat, akiknek a fárasztó utazás mellett igen erős ellenfelekkel kellett szembenézniük Miskolcon, Tiszaújvárosban, és most itt Nyíregyházán is.”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
