Hírek
2017. Május 17. 15:14, szerda |
Helyi
Forrás: Elek András igazgatási ügyintéző Tornyai János Múzeum és Közművelődési K
Negyvenkét fotón Vásárhely patinája

A 2016. évi vásárhelyi fotószimpózium alkotóinak munkáiból nyílik beszámoló kiállítás május 20-án, szombaton 15 órakor az Alföldi Galériában.
A Patina című tárlatot Hupján Attila fotóművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) Fotóművészeti Tagozatának elnöke nyitja meg.
Közel másfél évtizedes múltra tekint vissza a hódmezővásárhelyi fotószimpóziumok története. Tavaly ősszel tizenöt neves fotóművész vett részt az alkotótáborban a MAOE Fotóművészeti Tagozata és Hódmezővásárhely városának szervezésében és készített számtalan felvételt a patina témakörében. A témaválasztás nem kizárólag a réz- és bronztárgyakon képződő oxidálódott bevonatra vonatkozott. Az ország minden pontjáról érkező fotóművészek Hódmezővásárhely és környékének épített, szellemi, tárgyi, természeti és emberi értékeit – a patinás szó ezt is jelenti – örökítették meg.
Az alkotótáborban készült mintegy háromszáz felvételből S. Faragó Gyöngyi, Kerekes Zsuzsa, Fekete István fotóművészek válogatták ki azon 42 alkotást, melyet a közönség most szombattól július elejéig az Alföldi Galéria Kossuth téri szárnyában megtekinthet. A fotókon Hódmezővásárhely városának az itt lakók által is alig ismert patinás kincsei jelennek meg, mint például a Bethlen Gábor Református Gimnázium fizika szertárának évszázados eszközei, a Református Ótemplom szószékkoronája különleges látószögből vagy a legendás előd, Plohn József fényképész egykori masinája. A művészek „messziről jött emberként” olyan részleteket fedeztetnek fel a város épületein, temetőinek sírkövein, amelyek mellett a „mindennapok rohanásában” elmenvén fel sem tűnik, hogy micsoda érték és szépség lakozik Vásárhelyen. Szintén örök témát jelent a fotográfusoknak a mártélyi Tisza holtág, mely kiváló példája a természeti és az emberi környezet, az ember alkotta tárgyak harmonikus együttesének.
A XIV. Vásárhelyi Fotószimpózium beszámoló kiállításán Bécsi Imre, Dobóczky Zsolt, Dozvald János, Dömötör Mihály, Gál András, Gáti György, Hupján Attila, Izápi Laura, Soltész Boglárka, Török János, Vajda János, Varga Tamás és Zsila Sándor felvételei láthatóak május 20-ától a Kossuth téri kiállítóhelyen.
Mellékelt fotók
Hupján Attila: Elfogadás és elengedés (fájlnév: 063_fregoli_05)
Gáti György: Csónak alkonyatban (fájlnév: 086_gati_02)
Vajda János: Árnyéksor (fájlnév: 201_vajda_22)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.