Hírek
2020. Február 17. 10:07, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Műholdas felvételek, talajradar és szondaárkok
Tizennégy új lelőhely az elmúlt fél évtizedben
Végéhez érkezett a Tornyai János Múzeum Vásárhely és a Dél-Alföld régészeti kutatásait bemutató, Korok, kultúrák, lelőhelyek című sorozatának 2019/20-as évada, amelynek záróelőadásán a hódmezővásárhelyi nagyberuházásokhoz kapcsolódó feltárások hátterét Sóskuti Kornél régész ismertette. A programon az NKA támogatásával megjelent, a sorozat legutóbbi négy előadását tartalmazó kötetet is bemutatták.
– Immár második alkalommal látott napvilágot a Korok, kultúrák, lelőhelyek kiadvány, amelyben a sorozat előadóinak, Horváth Ferenc, Haraszti László, Varga Sándor és Sóskuti Kornél előadásai olvashatók – mondta el Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója, köszönetet mondva a programsorozat látogatóinak, akik érdeklődéssel követték a programot.
A kulturális örökség védelme közérdek, az évezredek alatt ránk maradt értékeket tovább kell örökítenünk. A területet felügyelő állami szervezetek között fontos szerep jut a régészeti feladatok egy részét országos szinten koordináló Várkapitányság Nonprofit Kft-nek, amely szervezet munkatársa, Sóskuti Kornél a beruházások során elvégzendő régészeti feladatokat vette sorra. Mint rámutatott, amennyiben régészeti leletek előfordulása várható a munkák területén, akkor gondoskodni kell azok szakszerű feltárásáról.
A beruházásra kijelölt területekről beszerzett adattári források, a műholdas felvételek elemzése és a helyszínen végzett bejárások tapasztalatai alapján készül el az előzetes régészeti dokumentáció. Ehhez talajradarral végzett műszeres felderítés keretében elemzik a rétegek sűrűségének módosulásait, amelyek régészeti leletek jelenlétére utalhatnak. A leletek létét a továbbiakban szonda-, majd kutatóárkokkal igazolják, s meghatározzák a feltárandó területet, amelyről begyűjtik a régészeti anyagokat, amelyek további feldolgozásra a múzeumokba kerülnek.
A Vásárhely környékén lévő, eddig ismert mintegy hétszáz lelőhely közül mintegy kétszázat érintettek az elmúlt évek beruházásainak munkálatai, s az ezek kapcsán elvégzett feltárások során további 14 új lelőhelyre bukkantak a szakemberek, míg negyven, eddig is ismert lelőhelyről új információkat szereztek.
A Korok, kultúrák, lelőhelyek sorozat szerkesztője, Csányi Viktor, a Tornyai János Múzeum régésze az most bemutatott kötetről elmondta: amellett, hogy az olvasók képet kaphatnak a vásárhely környéki feltárásokról, azt is megismerhetik, hogyan kerülnek kiválasztásra a feltárások területei, s megtudhatják, milyen feladatokat végeznek el a régészek munkájuk során. A szakember szólt arról is, hogy a vásárhelyi közgyűjteményben már készül az a márciusban nyíló, időszaki régészeti kiállítás, amely az elmúlt fél évtizedben Vásárhelyen és környékén végzett feltárások eredményeit mutatja be a látogatóknak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
