Hírek
2020. Január 16. 16:07, csütörtök |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Műhelytitkok, dilemmák és az inspiráció forrása
Nemes Fekete Edit monográfiáját mutatták be az Alföldi Galériában
A szabadkai keramikusművész, Nemes Fekete Edit munkásságát összefoglaló monográfiát szerda délután mutatták be a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában. Az alkotóval, a róla szóló monográfia szerzőjével, s a kötet kiadójával Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze beszélgetett.
Nemes Fekete Edit alkotásai összekötik a történelmi Délvidéket, a most Vajdaságként ismert territóriumot és a Dél-Alföldet, így Hódmezővásárhelyt is, hiszen az alkotó ezekből az alföldi és délvidéki hagyományokból is táplálkozik műveinek létrehozása során. Erről köszöntőjében Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója szólt, hangsúlyozva, hogy Nemes Fekete Edit esetében a határon túli kultúrák, mentalitások és művészeti megközelítések közötti átívelés a kerámiaművészet több ezer éves hagyományaira épül.
– Már gyermekkoromban szerettem rajzolni, így vezetett az út az újvidéki Képzőművészeti Középiskolába, s amikor szakot kellett választanom, a kerámia mellett döntöttem – mondta el Nemes Fekete Edit, aki évtizedeken át alkotója volt az akkori Jugoszlávia első és sokáig egyetlen kerámiával foglalkozó Kishegyesi Művésztelepének. Az művész a hetvenes és a kilencvenes években sokszor megfordult a Makói Művésztelepen, míg a Hódmezővásárhelyi Nemzetközi Kerámia Központtal annak vezetője, Pannonhalmi Zsuzsa révén vette fel a kapcsolatot, s kilenc alkalommal vett részt kerámia szimpóziumon.
A kötetről annak szerzője,Ninkov K. Olgaművészettörténész, a Szabadkai Múzeum munkatársa elmondta: a kerámiaművészetről ő maga is sok mindent a könyv megírása során tudott meg, s fontosnak tartotta, hogy olyan műhelytitkokba is beavassa olvasóit, mint a fatüzelésű és az elektromos kemencék égette kerámiák között tapasztalható különbség. De ír a szerző a művészt foglalkoztató sorskérdésekről is, mint a sok vajdaságit foglalkoztató „menni, vagy maradni” dilemmája, s arról, hogy egy-egy – akár egyéni, akár csoportos – kiállítás, a találkozás lehetősége a látogatókkal és a szakmai közönséggel milyen erővel inspirálja az alkotóművészt.
A könyvbemutató végén Nemes Fekete Edit és Ninkov K. Olga dedikálta a kötetet. A keramikusművész alkotásai február 2-ig tekinthetők meg az Alföldi Galéria Átívelés című kiállításán.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
