Hírek
2019. Március 18. 10:03, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Monográfia mutatja be Endre Béla festőművész művésztét
Endre Béla (1870-1928) festőművész életútját és életművét bemutató, 288 oldalas kötetet jelentetett meg a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum, amelyet az Alföldi Galériában mutattak be.
Az életében leginkább tájfestőnek tartott alkotó csendéletei és szobabelsői igazolják: Endre Béla saját korának modern művésze volt.
Egy éve a Tornyai János Múzeumban volt látható Tündérmesék koloritja címmel Endre Béla művészetét bemutató gyűjteményes kiállítás, amelynek kurátora, a Szegedi Tudományegyetem főiskolai docense, Nátyi Róbert művészettörténész volt, akinek Endre Béláról írott monográfiája Nagy Imre művészettörténész szerkesztésében látott napvilágot. A bemutató közönségét köszöntve Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója elmondta: kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta, s a bemutató a Tornyai 150 emlékév keretében került megvalósításra.
Család- és élettörténet, Endre Béla művészetének monografikus elemzése mellett másfélszáz festményének reprodukciója is helyet kapott a nagyalakú, magas nyomdai minőségben megjelent kötetben, amelynek borítójára Endre egy jellegzetes csendéletének részlete került. Nátyi Róbert kijelentette: a több éves kutatómunka igazolta, hogy Endre Béla európai jelentőségű művész, s Tornyai Jánost idézte, aki úgy nyilatkozott, hogy amit a modernizmusból tanult, azt Endre Bélának köszönheti.
A Szegeden született, de élete nagy részében Vásárhelyhez kötődő alkotó festészete mellett kiemelkedő teljesítménye volt a hódmezővásárhelyi majolikatelep megvalósítása és fenntartása évtizedeken keresztül, amelynek köszönhetően a magyaros ornamentika új rétegekkel gazdagítva épült be a képzőművészetbe.
Endre Béla már korán megtalálta saját, könnyed stílusát, s hogy elkészült műveinek száma jóval több, mint ahányat ismerünk, az bizonyítja, hogy egyik naplóbejegyzése szerint csak egy Mártélyon töltött nyáron több képet festett, mint ahány a nyilvántartásokban szerepel. Endre Béla ismerte az európai, művészeti mozgalmakat, s művészetével Tornyai Jánoshoz hasonlóan irányt mutatott.
Az Endre Béla címet viselő művészeti album megvásárolható a Tornyai János Múzeum és az Alföldi Galéria pénztárában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
