Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2018. Március 12. 15:13, hétfő | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Mindannyian a történelem része vagyunk

Mindannyian a történelem része vagyunk

Szegedi nyolcadikosok ismerkedtek Vásárhely történelmével

Az újszegedi Gregor József Általános Iskola két nyolcadikos osztálya látogatott el március 10-én a hódmezővásárhelyi Emlékpontba. A történelmet mindkét végzős osztály számára tanító Ágostonné Elek Ottilia elmondta: látogatásuk célja volt, hogy a gyerekek a már tanult történelmi időszakról közvetlen ismereteket szerezhessenek a vásárhelyi közgyűjteményben.

A pedagógus tapasztalata szerint a gyerekek ötödikben nagy érdeklődéssel tanulják az ókor történetét, majd az orientáció később kicsit alábbhagy, viszont a két világháború eseményei és a huszadik század magyar eseményei ismét a kedvenc tárgyak közé emelik a történelmet.

A diákoknak tartott bevezető előadásában Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője szólt a történészek munkájáról is, rámutatva, hogy míg a korábbi korszakokban leginkább az uralkodók és hadvezérek történeteit tanulmányozták a szakemberek, addig ez a szemlélet mára jelentősen megváltozott. Mindannyian a történelem részei vagyunk, ezért a ma történészeinek feladata a mai kor dokumentumait, tárgyait, fotóit és történeteit gyűjteni, feldolgozni és bemutatni, hogy a ma és a későbbi korok látogatói, érdeklődői minél teljesebb képet kaphassanak egy adott időszakról.

A hódmezővásárhelyi Emlékpont gyűjteményről szólva elmondta: itt kevesebb a tárgy, viszont sokkal több a dokumentum, a fotó és a rögzített interjú, amelyek segítenek megismerni Hódmezővásárhely 1945 és 1990 közötti történelmét. Az Emlékpont mindemellett szakmai könyveket ad ki, időszaki kiállításokat rendez, valamint számos előadáson tárja fel a vizsgált korszak eseményeit, s a diákoknak személyesen is találkozhatnak olyanokkal, akik maguk szereplői, vagy érintettjei voltak egy-egy történelmi eseménynek.

Az előadást követően a szegedi iskolások a közgyűjtemény történészei, Zeman Ferenc és Nagy Gyöngyi tárlatvezetésével ismerték meg az Emlékpont állandó kiállítását, s azon keresztül Hódmezővásárhely történelmét a második világháború vége és a rendszerváltás között.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű