Hírek
2018. Március 30. 23:12, péntek |
Helyi
Forrás: Vásárhelyi televízió
MEGÚJULT A GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT ÉS CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN
A Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kagylóhéj Család-és Gyermekjóléti Központ szakmailag önálló egységként működik, gazdaságilag az önálló gazdálkodást folytató Kapcsolat Központ telephelye.
Tevékenysége a személyes gondoskodás rendszerébe illeszkedő, szociális és mentális alapellátást nyújtó, szolgáltató jellegű, hatósági jogosítványokkal nem rendelkező intézmény, melynek épülete a fejlesztés során jelentős átalakításon ment keresztül. A projekt a Széchenyi 2020 keretében az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásával valósult meg 180 millió forint támogatás segítségével.
Jelen fejlesztéssel az új strukturális és szakmai követelményeknek kívántunk megfelelni. Sor került az épület műszaki állapotának teljes rekonstrukciójára, energetikai korszerűsítésére, az épület teljes hőszigetelésére, teljes körű építészeti, gépészeti és elektromos felújítására, akadálymentesítésére és az udvar rendezése is megvalósult.

Az intézmény az épület átalakítást követően úgy működik, hogy önálló egységenként folytatja tevékenységét a Szolgálat és térben is elkülönülve a Központ. A régebben itt működő Mikkamakka Játéktár elköltözött, jelenleg az Andrássy út 9. szám alatt fogadja a szülőket és gyermekeiket a megszokott módon és időben.
A fejlesztés eredményeként a Központ a meglévő épület földszintjére került, melynek megközelítését elősegítik a bejáratnál elhelyezésre kerülő új rámpákkal. Másik megközelítés a szárazkapu bejáróból induló lépcsőn keresztül történhet. A Szolgálat a működéséhez átalakított épületrészben akadálymentes vizes blokkokat, beszélgetésre szolgáló 3 interjúszobát, vezetői irodát, személyzeti irodákat, konyha-étkező helyiséget kapott.
Joggal van okunk feltételezni, hogy mindezen változások, a munkakörülmények javítása a hatékonyságot növelik, a hatékonyabb munkavégzés pedig egyben eredményesebb munkavégzést is jelent.
„A Hódmezővásárhely Andrássy út 54. szám alatt működő Kagylóhéj Gyermekjóléti Központ és Családsegítő Szolgálat épületének felújítása” elnevezésű projekt, a TOP-6.6.2-15-HM1-2016-00001 azonosító számú pályázat keretében valósult meg. A projekt 2016. június 01-jén kezdődött és 2018. március 31-ével zárult.
A projektről bővebb tájékoztatást ahttp://www.hodmezovasarhely.hu/oldalak/kagylohej oldalon olvashatnak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 21. 10:03, vasárnap | Kék hírek
Újabb gyanúsított a Szőlő utcai ügyben
Rendész bántalmazott a napokban egy fiatalkorú fogvatartottat a Budapesti Javítóintézetben, ezzel az úgynevezett Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma kilencre emelkedett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Életmód
Jónak lenni jó! - Egész napos műsorfolyammal zárul vasárnap a közmédia jótékonysági kampánya
2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti
