Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2022. Január 23. 21:14, vasárnap | Helyi
Forrás: Nagy Benjámin sajtóreferens

Megtört a jég, megvan a Kosársuli első idegenbeli győzelme

Megtört a jég, megvan a Kosársuli első idegenbeli győzelme

A bajnokság egyik legnehezebbnek számító hazai pályáján lépett pályára péntek este a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli,

az NB I/B Zöld csoportjának 17. fordulójában ugyanis az az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC fogadta a csapatot, amely 7-1-es otthoni mérleggel rendelkezik a szezonban, januárban ráadásul az Újpestet és a Ceglédet is két vállra fektette.

A győriek a játéknapot megelőzően a nyolcadik helyet foglalták el a tabellán (8-8), míg a Kosársuli hét sikerrel és kilenc vereséggel a kilencediket. Adott volt tehát, hogy győzelem esetén fordul a kocka, és már rájátszást érő helyre kerül a Kosársuli.


A legjobbkor kellett megtörnie a jégnek, azaz az idegenbeli nyeretlenségnek, márpedig a legjobbkor tört meg. Fegyelmezettebben kezdett a vásárhelyi együttes, az ismét parádés napot záró Varga Ákos, valamint a szintén remekül teljesítő Burko vezetésével 4-0-val kezdődött az első negyed, ami aztán nem alakult a legideálisabban: úgy tűnt, a győriek hasonló dobóformát fogtak ki, mint az előző meccseiken, hiszen Lógár, majd Kámán is szórt egy-egy triplát, és a közeli dobásaik is ültek, végül 18-14-es előnnyel zárták az első tíz percet.

Egészen a második negyed közepéig maradt a hazai előny, 25-18-nál azonban Varga Zalán, majd Pavlovic kosarai kirángatták a csapatot a gödörből, nem sokkal később, Bálint triplájánál pedig már egyenlő volt az állás (29-29). Támadásban egyre inkább sikerült javítani a pontatlanságokat, védekezésben pedig a Győr nem tudott mit kezdeni Varga Ákos és Burko lepattanózásával. A félidő végén a büntetőkből a Kosársuli jött ki jobban, így 34-37 állt az eredményjelzőn a szünetben.

A harmadik, majd a negyedik negyed pedig szinte tökéletesen alakult: egyszer sem adta át a vezetést a csapat a győrieknek. A 37-37-nél érkező 7-0-s rohamot Pavlovic és Burko kettese után Bodócsi triplája tette teljessé, majd a 25. percben már a tíz pontot súrolta a különbség (40-49). A Győr dobószázaléka visszaesett, és ugyan a negyed végére még egyszer sikerült visszazárkózniuk két pontra (58-60), Borbáth triplája megadta az alaphangot a hajrára.

Ahol nemcsak jól sáfárkodott a vezetéssel a Kosársuli, hanem hamar eldöntötte, ki lesz a meccs győztese: Vejinovic büntetőjével, majd Pavlovic két duplájával és Bálint hármasával 8-0-s roham érkezett, a korábban magas százalékban eladott labdákat pedig határozott védőlepattanózás és eredményes támadójáték váltotta. Borbáth triplája, majd Varga Ákos kosara tizenötre növelte az előnyt, három perccel a vége előtt pedig későn próbált ébredezni a Győr: sikerült visszajönniük tíz ponton belülre, de így is magabiztosan, 87-79-cel lett meg a Kosársuli első idegenbeli győzelme a szezonban. Varga Ákos 22 ponttal, 16 lepattanóval és 6 assziszttal, míg Burko 15 ponttal és 11 lepattanóval ért el dupla-duplát.

NB I/B Zöld csoport, 17. forduló:

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC-Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 79-87 (18-14, 16-23, 24-26, 21-24)

Győr, Széchenyi István Egyetemi Csarnok. Vezette: Gaál, Sentényi, Tóth

Győr: Bakon 5, Kámán B. 12/3, Gosztola 7, Lógár 13/3, Berneczei 14
Cserék: Geiger 23/9, Nagy 5/3, Kámán K. -, Hágen –
Vezetőedző: Kertész Dániel

Kosársuli: Varga Á. 22/3, Bodócsi 7/3, Varga Z. 4, Pavlovic 14, Burko 15
Cserék: Bálint 11/6, Borbáth 8/6, Vejinovic 6
Edzőpáros: Szablics Péter és Utasi Gábor

Utasi Gábor értékelése: „Végre megtört a jég! Azzal, hogy limitálni tudtuk a Győr hárompontosait, gyakorlatilag elvettük a fő fegyverüket. Ez volt a győzelmünk kulcsa. Gratulálok a csapatomnak az első idegenbeli sikerhez, és a Győrnek az eddigi és a mai meccsen bemutatott jó játékához."

U20-as csapatunk is fontos meccsen nyert, 80-70-es sikerrel erősítette meg a negyedik helyet a tabellán az ötödik győriek előtt. Megyesi dupla-duplázott, Borbáth 26 ponttal a mezőny legeredményesebbje lett.

Folytatás január 28-án, pénteken a bajnoki listavezető Cegléd ellen a Hódtói Sportcsarnokban.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű