Hírek
2018. Október 08. 10:08, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Megnyílt a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Műalkotások sugárterei az Alföldi Galériában
A hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában vasárnap délben nyílt meg a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat. A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás megnyitóján átadták a tárlat díjait és munkajutalmait.
Valamennyi művészeti ág láttatni igyekszik, őket egymástól csak a kifejezési mód, a felhasznált anyagok és az eszközök különböztetik meg – fogalmazott megnyitójában Szentmártoni János József Attila-díjas író, a Magyar Írószövetség elnöke, aki a megnyitóra érkezettekkel együtt „látni érkezett” a magyar képzőművészti élet egyik legrangosabb eseményére, amelyet hatvanöt éve hoztak létre, s a tárlat mindenkori szervezői tartottak életben évtizedeken át.
Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője, a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke szakmai megnyitóját az idei kiállítás zsűrijének egyik tagjaként fogalmazta meg. Az igazi műtárgyaknak sugártere van, amely hatást gyakorol a művek szemlélőire, s ezek a sugárterek most az Alföldi Galériában egymással is interferálnak - jelentette ki. A művész hozzátette: a tárlat hatvanöt évének két fontos fogalma a hűség és a bátorság: hűség a hagyományokhoz, az értékek ápolásához, azonban a megmaradáshoz szükség van a változtatás, a megújulás bátorságára, s e kettősség megjelenik a tárlat sokszínűségében és a művészek összetételében is, akik között ott vannak a hosszú pályát maguk mögött tudó alkotók mellett a fiatal képzőművészek is.
A kiállítás zenei közreműködője, a Liszt Ferenc-díjas dzsesszzenész, érdemes és kiváló művész, Dresch Mihály volt, s a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat hagyományait kiemelte Márki-Zay Péter polgármester is, aki Ámmer Gergő szobrászművésznek adta át Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város fődíját és a Tornyai-plakettet, míg Kis Andrea alpolgármester Fehér László festőművésznek Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város az idén első alkalommal odaítélt Életműdíját.
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város és a Magyar Művészeti Akadémia Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíját Kaliczka Patrícia festőművész érdemelte ki, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Endre Béla mesterdíját Szabó Tamás festő- és szobrászművész vette át. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Galyasi Miklós nívódíjával az idén Lőrincz Tamás festőművész munkáját ismerték el, míg Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Fiatal Festők Nívódíját Rózsa Luca Sára vehette át.
Kotormán Norbert szobrászművész a Magyar Művészeti Akadémia díját érdemelte ki, Papageorgiu Andrea festőművész pedig Emberi Erőforrások Minisztériuma idei díját tudhatja magáénak. A Csongrád Megye Önkormányzataiért Alapítvány díját Király György grafikusművész vette át, míg Székó Gábor szobrászművész a Csongrád Megyei Önkormányzat díját érdemelte ki. A Dr. Horváth Ügyvédi Iroda díjával Bíró Botond festőművész munkáját ismerték el, Hézső Ferenc festőművész a Hód-Mezőgazda Zrt. díját kapta meg. Kincses Pál vállalkozó díját Fekete László szobrászművész vette át, míg az SV-2010 Kft. díját Kondor Attila festőművésznek ítélte a díjzsűri.
A Bandula Kisvendéglő munkajutalma Németh László festőművész, a Hódagro Mezőgazdasági Zrt. munkajutalma Basa Anikó képzőművész, a Sárkány sport-, játék-, ajándékbolt munkajutalma Végh Júlia festőművész, Simon Sándor vállalkozó munkajutalma pedig Kotormán Ábel szobrászművész munkájának elismeréseként került átadásra, a Kurucz D. István festőművész Emlékére díj elismertje pedig Gresa Márton festőművész lett, míg a Rékassy Csaba-díjat Király György grafikusművész vette át.
A 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat december másodikáig tekinthető meg az Alföldi Galéria kiállítótermeiben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.