Hírek
2022. Március 16. 11:22, szerda | Helyi
Megnyerte a szezon egyik legfontosabb meccsét a Kosársuli, közel a rájátszás!
A felsőházi rájátszás szempontjából kulcsfontosságú meccs várt vasárnap este a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársulira a Dunaharaszti MTK otthonában.
A csapatnak győznie kellett a tabellán azonos mérleggel álló ellenféllel szemben, hogy egy hatalmas lépéssel közelebb kerüljön a legjobb nyolchoz, egyben saját kézben tartsa a sorsát az alapszakasz hátralévő két találkozójára. Legutóbb, decemberben simán, 98-76-ra nyert a Kosársuli a Hódtóiban, most ennél jóval nehezebb mérkőzésre volt kilátás.
Így is alakult, de minden jó, ha a vége jó. Burko óriási zsákolásával indult az első negyed, de hiába a biztató kezdés, nehezen találta a ritmust a Kosársuli. Az első négy perc triplapárbaja után (a hazaiaktól Kiss, a Kosársulitól Varga Ákos és Kelemen villant) 11-0-s rohamot ment a Dunaharaszti, és Utasi Gábor időkérése sem tudta rendezni a sorokat sem védekezésben, sem támadásban. Az eladott labdákat kihasználta a DMTK, és 27-17-es előnnyel zárták az első tíz percet.
A második negyed elején Bodócsi és Varga Ákos triplájával megindult a Kosársuli (8-0-s széria), és sikerült visszazárkózni a meccsbe. A negyed közepi kritikus időszakból sikerült egy fokkal jobban kijönni a hazaiaknál (Burko közelije után 36-32 a 16. percben), majd Kelemen faulttal együtt érkező hármasa után már a vásárhelyi előny miatt bosszankodott a hazai közönség (42-43). A félidő vége Santiago büntetőinek és egy 7-0-nak köszönhetően a DMTK-é volt, 49-43-ról kezdődött a szünet.
A pihenőt követően sem változott érdemben a játék képe, és a különbséget is tartani tudta a stabilabb dobóformát és jobb védekezést mutató Dunaharaszti. A fordulópontra egészen a harmadik negyed végéig kellett várni, 63-57-nél ugyanis hosszú gólcsendet tört meg Knyurnak köszönhetően a Kosársuli, majd Pavlovic hozta vissza egylabdára a csapatot. Úgy zárult Bocsárdi büntetőivel a játékrész, hogy 65-61-nél abszolút nyitott maradt a parti.
Az utolsó negyed elején hamar kilenc pontra növelte az előnyét a DMTK (70-61), de a 33. percben elindította a nagy hajrát a Kosársuli, és megmutatta, hogy nem véletlen nyerte meg az előző két meccsét egyaránt parádés végjátékban. Burko, Pavlovic és Varga Zalán mozgatta jól a csapatot támadásban, Bodócsi triplájánál pedig már egyenlő volt az állás (72-72, 36. perc). Santiago, majd Fekete kosara után Varga Ákos másodpercei következtek (77-77), hogy aztán Pavlovic szerezzen vezetést (77-79). Az utolsó perc kezdetén Fekete triplájával még a Dunaharasztinál volt az előny, de egy nagyon szépen kijátszott támadás végén Bodócsi hármasa süllyedt el tökéletesen a hazai gyűrűben, ami lépéselőnyt jelentett a Kosársulinak. A lépéselőnyből győzelem lett: ugyan időt kért a DMTK, de a hátralévő egy támadásukból nem tudtak pontot szerezni, a Kosársuli így a legjobbkor, a lefújáskor vezetve 82-80-ra megnyerte a meccset és nagyon közel került a felsőházi rájátszáshoz.
Még úgy is, hogy a siker ellenére visszacsúszott a csapat a tabella 8. helyére, de csak azért, mert három együttes (KTE, Békés, Kosársuli) holtversenyben áll, és még az ötödik Győr is bőven utolérhető a tabellán (13-11). A képlet egyszerű: ha a hátralévő két meccsből (Pénzügyőr idegenben, KTE otthon) legalább egy győzelem összejön, biztosan a felsőházban folytatja a Kosársuli.
A találkozó legeredményesebb vásárhelyi játékosa Burko lett 16 ponttal, Pavlovic pedig 9 ponttal, 9 assziszttal és 8 lepattanóval javította tovább a VAL-mutatóját.
NB I/B Zöld csoport, 24. forduló:
Dunaharaszti MTK-Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 80-82 (27-17, 22-26, 16-18, 15-21)
Dunaharaszti Városi Sportcsarnok. Vezette: dr. Magyari, Csák, Földesi
DMTK: Santiago 21, Kiss 14/12, Fekete 13/9, Joó 6/3, dr. Franczva -
Cserék: Bocsárdi -, Csabay 7/3, Haris 5/3, Debreceni 2, Simonics -
Vezetőedző: Ughy Albert
Kosársuli: Pavlovic 9/3, Varga Á. 15/9, Knyur 5/3, Kelemen 14/6, Burko 16
Cserék: Bálint 12/6, Bodócsi 9/9, Varga Z. 2, Vejinovic -
Edzőpáros: Utasi Gábor, Szablics Péter
Utasi Gábor értékelése: "Nagyon nehéz mérkőzésen nagyon értékes győzelmet arattunk! Nem sokszor vezettünk a meccsen, de amikor a legfontosabb volt, akkor igen. Ezzel kiegyeznék a hátralévő két meccsen is az alapszakaszban."
Az U20-asok hasonlóan nagy meccset nyertek meg a DMTK-Zsíros Akadémia Kőbánya ellen, mint a felnőttek, ráadásul hasonló körülmények között: a 41-41-es félidő után többször is öt ponttal vezettek a hazaiak a hajrában, végül Bősz triplája döntött az utolsó percben. A 89-88-as győzelemből Megyesi 23, Bősz 21 ponttal vette ki a részét. A siker azt jelenti, hogy a Zsíros Akadémia még nem biztosította be matematikailag a bronzérmét, és amennyiben elveszítik a hátralévő két meccsüket, a Kosársuli pedig megnyeri a hátralévő egyet, akkor a vásárhelyi csapat lesz a harmadik a bajnokságban.
Folytatás március 19-én, szombaton a Pénzügyőr otthonában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
