Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2016. Október 10. 11:40, hétfő | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Megjelent Miklós Péter tizedik könyve

Megjelent Miklós Péter tizedik könyve

A Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület szegedi Földmíves utcai székházában mutatták be Miklós Péter történész, címzetes főiskolai tanár, a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetőjének Juhász Kálmán című könyvét.

A könyvbemutatón a szerzővel – akinek ez a tizedik önálló kötete – ifj. Szilágyi Árpád beszélgetett.

„Juhász Kálmán nemzetközi hírű és nagyhatású egyháztörténész volt, aki a szegedi hittudományi főiskola tanáraként a csanádi egyházmegye sok papnövendékének volt kedvelt és elismert tanára. A halálának ötvenedik évfordulójára kiadott könyvem nem pusztán életútjának és történetírói teljesítményének áttekintése, de egyben tisztelgés is a nemzetközileg számon tartott – életműve nagy részét német és olasz nyelvű szaktanulmányokban közlő – professzor előtt”mondta Miklós Péter.

A történész hangsúlyozta: a tizenkét könyvet és több mint háromszáz tanulmányt jegyző Juhász Kálmán a csanádi egyházmegye történetének legjelentősebb kutatója, aki egy középkori forráskiadványával és a török időkbeli magyar katolicizmusról írott alapvetőnek számító könyve révén mind a mai napig az egyik leggyakrabban hivatkozott magyar egyháztörténész.

A könyvbemutatón részt vett Rózsavölgyi József (Fidesz) és Haág Zalán (KDNP) szegedi önkormányzati képviselő mellett Szaplonczay Miklós görög katolikus esperes, valamint Péter László irodalomtörténész professzor, Szeged város díszpolgára, aki Juhász Kálmán műveit – még a tudós által egykoron neki ajándékozott dedikált könyveket – adott Miklós Péternek.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld

Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba

A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát

2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld

Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály

Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe

2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld

Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez

Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében

2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld

NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján

Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.