Városlista
2025. június 20, péntek - Rafael

Hírek

2018. Március 20. 16:53, kedd | Helyi
Forrás: Benkő László, Pálfi Zoltán

Márki-Zay Péter polgármester a hétfői közgyűlésről tartott beszámolót

Márki-Zay Péter polgármester a hétfői közgyűlésről tartott beszámolót

A polgármester úgy fogalmazott beszámolóján, hogy nagyon pozitív közgyűlésen vannak túl, de azonban aggasztó jeleket is tapaszalt a tegnapi nap folyamán.

Előzetes egyeztetés után a tegnapi közgyűlésre többféle változatban benyújtotta az építményadó magánszemélyek részéről történő eltörlését, mely kiemelten fontos ígérete volt a választáskor. A legelsőként benyújtott változatot egyelőre nem szavazta meg a közgyűlés, melyben 2019. január 1-el eltörölnék az ingatlanadót Hódmezővásárhelyen.

Egy másik változat szerint a 101 négyzetméter alatti ingatlanok adómentessége ez év második felétől kerülhetne bevezetésre. A 2018-as évben egy létező Fidesz-KDNP által beterjesztett és elfogadott költségvetéssel kell számolnia a városvezetésnek. Ebben a költségvetésben a polgármester megoldhatónak találja, hogy 2018. július 1-jétől, tehát a második félévtől eltöröljék a magánszemélyek által 101 m2 alatti lakóingatlanokra fizetendő építményadót. Ez 67 M Ft bevétel kiesést eredményezne, de kigazdálkodhatónak tartja. A képviselő testület egy módosítással fogadta el ezt a javaslatot, hogy visszamenőlegesen január 1-jétől kerüljön már bevezetésre. Márki-Zay Péter hozzátette, hogy ez a stabilitási törvény miatt problémás (ami kimondottan tiltja a visszamenőleges, diszkriminatív, adófizetők csak egy csoportját érintő kedvezmény megadását), valamint nincs meg hozzá a fedezet. Amikor egy másik napirendben erre fedezet biztosított volna a vállalkozások 30 %-os ingatlanadó-kedvezményének megvonásával, arra nem kapott többséget a közgyűléstől. Ezért az építményadó eltörlésének kérdését ismét közgyűlés elé viszi.

Örömmel számolt be arról, hogy más területen viszont együtt tudott működni a többségi Fidesz-KDNP-s frakcióval. A polgármesteri hivatal dolgozóinak bérét átlagosan mintegy 5%-kal megemlték, így magasabb jövedelemhez fognak jutni. Elmondta, hogy abból az 53 munkatársból akinek úgynevezett személyi bére volt az önkormányzatnál, 43-nak aláírta a kiemelt bérének a megtartását. A többi 10 dolgozónak a törvény által előírt összegre fog visszacsökkenteni március 1-jétől a bére.

Örömteli eseményként értékelte, hogy Fekete Ferenc képviselő úr ígéretet tett arra, hogy a TAO pénzek a kifizetések és átutalási bizonylatokkal együtt dokumentáltan felkerülnek a város honlapjára, így átláthatóvá válik, hogy melyik sportág mennyit kapott belőle.

Fontos javaslata volt a tegnapi közgyűlés számára az önkormányzati bérlakások értékesítésének, eladásának felfüggesztése is. A közgyűlés kompromisszum készséget mutatva egy olyan határozatot fogadott el melyben 3 év folyamatos bentlakás után veheti csak meg a bérlő a lakást. Reményét fejezte ki, hogy ezzel sikerült megnyugtatni nagyon sok aggódó önkormányzati bérlakásban lakó vásárhelyi polgárt.

Nagyon fontos döntésnek tartotta a város lakossága és a magyar kistermelők érdekében, hogy a piaci parkolási zónát megszüntették. Ebben a zónában a továbbiakban egyáltalán nem kell parkolási díjat fizetni.

Megszavazták továbbá a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal szervezetének átalakítását. A referensi munkakörök tanácsnoki és főtanácsnoki elnevezésre változhatnak és a polgármester által irányított kabinetirodához tartoznak a jövőben. Ettől kezdve nem a jegyző és a közgyűlés, hanem a polgármester dönthet ezen dolgozók személyi kérdéseiről.

Márki-Zay még elmondta, három új tanácsnoki posztot is felállítanak. Egy embert nevez ki felelősként a fiatalok Hódmezővásárhelyre hazahozásáért, egyet a vállalkozás-fejlesztési, valamint egyet a roma felzárkóztatási iroda élére.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld

Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba

A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát

2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld

Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály

Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe

2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld

Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez

Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében

2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld

NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján

Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.