Hírek
2022. Április 19. 14:40, kedd |
Helyi
Forrás: Nagy Benjámin sajtóreferens
Március hónap utánpótlás-játékosait díjazta a Kosársuli
A pénteki, Debrecen elleni NB I-es mérkőzés szünetében adta át március hónap legjobb utánpótlás-kosarasainak díjait a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli.
Szabó Attilától, az egyesület elnökétől Szűcs Regina, a HSA U14 női csapatának kiválósága és Kruzslicz Alex, az U16-os együttes játékosa vehette át az elismerést.
Szűcs Regina csapatának legeredményesebb játékosaként igazi vezéregyéniségnek számít. Minden mérkőzésen egyenletes, kimagasló teljesítményt nyújt mind támadásban, mind védekezésben, ráadásul már a felnőttcsapatban is lehetőséghez jutott.

Kruzslicz Alexnek fontos szerepe volt abban, hogy a Kosársuli U16-os gárdája márciusban vereség nélkül, 6-0-s mérleggel zárjon. A fiatal játékos társai között az élre állva meccsenként 24 pontos átlagot hozott össze.

A Vásárhelyi Kosársuli kiemelten fontos célja a minőségi utánpótlásnevelés – mondta el a díjjal összefüggésben Szabó Attila elnök, aki kiemelte, hogy igyekeznek minden olyan teljesítményt díjazni, ami kimagaslónak számít a maga nemében. Éppen ezért tartották fontosnak, hogy egy új díjat hozzanak létre, amelyet minden hónapban a legjobbaknak ítélnek oda. Korábban már Megyesi Dániel, az U20-as csapat kiválósága és Bősz Olivér, a 14 év alattiak között nagyot alkotó fiatal kosaras is kiérdemelte a hónap játékosa címet.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
