Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2018. Január 12. 11:36, péntek | Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök

Lesz-e sorozatban két győzelem?

Lesz-e sorozatban két győzelem?

A címben rejlő kérdés már csak azért is fontos, mert a Vásárhelyi Kosársuli diadala esetén olyat tenne, amit ebben a szezonban még nem: kétszer hagyhatná el egymás után győzelemmel a pályát.

Ehhez azonban most szombaton 18:30-kor alaposan fel kell gyűrnie az ingujjat a kék-sárgáknak, hiszen a 6-6-os mutatóval büszkélkedő TF Budapest érkezik a Hódtói Sportcsarnokba.

A szerdai, MTK ellen megnyert derbi előtt körszakállal előrukkoló Utasi Gábor edző szerint sem lesz éppen sétagalopp a mérkőzés. A szakember úgy véli, hogy az általában csak 6 emberrel játszó ellenlábasaik sikere a kemény védekezésükben rejlik, amelyet nem lesz könnyű feltörniük. A jó védőrendszer felépítésében a Hódmezővásárhelyen is jól csengő nevű Merim Mehmedovics edzőnek kulcsszerepe van. Bizakodásra adhat okot viszont, hogy most kedden, a Nagykőrös 104 pontot süllyesztett el a Tehetséges Fiatalok BP gyűrűjében. Az óriási, 39-es méretű zakót ráadásul úgy húzták rájuk a Pest megyeiek, hogy a bajnoki pontlistán 3. Beákot 11 egységen tudták tartani.

Ez a botlás azonban valószínűleg csak egyszeri alkalom volt, és Vas Péteréknek alaposan meg kell izzadniuk a sikerért. Bizakodásra adhat okot, hogy a hétközi fordulón jól mozgott együtt a gárda, ráadásul olyat tettek, amit eddig még ebben az idényben nem sikerült: 72 ponton tartották ellenfelüket. Ráadásul Varga, Molnár és Gajic mellett jókor eszmélt Vas is, és ha hozzájuk a bajnokság egyik legjobb játékszervezője Szabó is felzárkózik, akkor zsínórban másodszor örülhetnének a Csongrád megyeiek.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.