Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2014. Június 16. 16:37, hétfő | Helyi
Forrás: Elek András-sajtóreferens

Kurucz D. István történelmi alkotásaival gazdagodik Hódmezővásárhely

Kurucz D. István történelmi alkotásaival gazdagodik Hódmezővásárhely

A festményeket a vásárhelyi iskola jelesének fia adományozza szülővárosának.

Kurucz D. István (1914-1996), az alföldi festészet kiemelkedő alakjának két művét adományozza a művész fia szülővárosának, Hódmezővásárhelynek. A Bánk Bán és Hunyadi László történelmi drámákat illusztráló falikép terveket 1960-ban készítette az érdemes, kiváló és Kossuth-díjas festőművész.

Kurucz D. István alkotásait fia, Kurucz István András festőművész jelképesen adja át Dr. Kószó Péter alpolgármester és Dr. Nagy Imre múzeumigazgató úr részére június 17-én, kedden 14 órakor Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Galériában.

Az Alföldi Galériában májusban nyílt centenáriumi kiállítása Kurucz D. Istvánnak. Az 1914-ben született festő Szőnyi István magániskolájában, majd a Képzőművészeti Főiskola növendékeként folytatott tanulmányokat, ahol Szőnyi mellett Rudnay Gyula, Benkhart Ágost és Nagy Sándor voltak mesterei. Tanulmányai befejeztével hazatért szülővárosába, ahol első egyéni kiállítását 1941-ben rendezte meg. A háborút követően bekapcsolódott Hódmezővásárhely politikai és művészeti életbe, majd 1947-ben Budapestre költözött a Százados úti művésztelepre, s a Műcsarnokban önálló kiállítással mutatkozott be. 1949-től 1960-ig a Képzőművészeti Főiskolán a falkép tanszak tanára volt. A tanári és az alkotói munka mellett számos művészetszervezési feladatot is ellátott. Hódmezővásárhelyi házában, a Tükör utcában művésztelepet alapított, 1954-ben pedig Galyasi Miklós, Andrási Gyula Béla és Szabó Iván közreműködésével életre hívta a Vásárhelyi Őszi Tárlatokat. A tárlat fődíját jelentő Tornyai-plakettet 1960-ban nyerte el, melynek élete végéig éppúgy résztvevője maradt, mint Hódmezővásárhely művészeti és társadalmi életének.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű