Hírek
2016. Január 21. 16:35, csütörtök |
Helyi
Forrás: Elek András sajtós- és kommunikációs munkatárs
Kulturális séták Hódmezővásárhelyen
Kultúra napi tanórák a kulturális intézményekben.
Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján rendhagyó tanórákkal, irodalom-, színház- és művészettörténeti foglalkozásokkal várják a hódmezővásárhelyi középiskolásokat a város kulturális intézményeibe.

A diákok pénteken 9 és 12 óra között a Himnuszt, a teátrumokat és az alföldi festészetet feldolgozó kulturális sétán vesznek részt az Alföldi Galériában, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban és az Emlékpontban.

A magyar kultúrát 1989 óta ünnepeljük január 22-én; a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. A kultúra napján három foglalkozáson vehetnek részt a hódmezővásárhelyi középiskolások: az Emlékpontban a Himnusz korszerűségéről lesznek előadások, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban a drámapedagógia eszközeivel ismerkedhetnek meg a diákok a színház világával. Az Alföldi Galériában Fodor József festőművész "Én ilyennek látom a világot." című életmű-kiállításán arra várják a választ a közgyűjtemény munkatársai, hogy a mai fiatalok milyennek látják a legvásárhelyibb vásárhelyi festőművész "világát".
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek
Ötmillió forint értékű marihuána
Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
