Hírek
2019. Január 22. 15:09, kedd |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Kultúra és barbarizmus Ady világában

Megkezdődött az Emlékpont kultúra napi rendezvénysorozata
A Magyar Kultúra Napjához három rendezvényével is kapcsolódik az idén a hódmezővásárhelyi Emlékpont. Kedden délelőtt Kovács Imre Attila irodalmár, az Emlékpont munkatársa Ady Endre korszaknyitó versét, a Harc a Nagyúrral kapcsán vizsgálta a kultúrának és a barbarizmusnak harcát.
Ady 1905-ben írott költeményét a Budapesti Napló szerkesztőségében kezdte papírra vetni, s a vers a közeli Szabadság kávéházban készült el, elsőként pedig Osvát Ernő lapjában, a Figyelőben jelent meg.
A pénz, a hatalom disznóként való ábrázolása már az ókori kultúrákban is előfordult, de Orwell Állatfarmjának - az egyenlők és az „egyenlőbbek” – társadalmi rendszerét is a Napóleonnak nevezett sertés irányítja, s Ady – akit élete folyamán állandó pénzzavar kísért – számos franciaországi útja során többször is megfordult a „pénz templomában”, Monte Carlo kaszinóinak világában, amely élmény hathatott a vers megírásakor.
Kovács Imre Attila kifejtette: a kultúra az a tárgyalás, a kommunikáció lehetősége, az emberi együttélést lehetővé tevő feltételrendszer, amely nélkül az emberek milliárdjai elpusztítanák egymást, ezzel szemben a barbarizmus maga a leplezetlen erőszak, a gátlástalan agresszió. A disznófejű Nagyúr pedig a magunk által teremtett, az anyagi javak utáni vágy révén uralkodó démon, amelyet a vers lírai énje kezdetben hízelegve, majd megalázkodva igyekszik megkörnyékezni, s mivel kommunikációra nem kerül sor, harcra kel vele, ám célját sem a kultúra, sem a barbarizmus eszközével nem érheti el. A harc végtelen, mivel a Nagyúr démona nem része a világnak, egy másik dimenzió eleme, ezért vele szemben ember nem győzhet.
A rendhagyó tanórán a Bethlen Gábor Református Gimnázium 11. A. osztálya vett részt. A Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozata szerdai előadásán az Emlékpontban 18 órától a hódmezővásárhelyi születésű, Lucien Hervé néven világhírnevet szerzett Elkán László fotográfus életét és munkásságát mutatja be vetített képes előadásán Dömötör Mihály fotóművész, míg csütörtökön 17 órától Kovács Imre Attila két új kötetét, a Dalok szájharmonikára, illetve az Így van ez. Fejezetek Juhász Nagy Vilmos viszontagságos életéből című könyveit mutatja be a közgyűjtemény, a szerzővel Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója, az Emlékpont intézményvezetője beszélget.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.