Hírek
2021. November 09. 15:25, kedd | Helyi
Közösségi régészeti találkozót tartottak a Tornyai János Múzeumban
Csomorkányi érdekességekről hallhattak a terepbejárás önkéntesei
Mintegy félszáz magánszemély és család vett részt a Tornyai János Múzeum által szervezett közösségi régészeti programon 2019 tavaszán a Csomorkányi templomrom körül. Az egykori középkori mezőváros területén végzett terepbejárás önkéntesei szombaton a közgyűjteményben Béres Mária régész előadásán és tárlatvezetésén elsőkézből kaphattak betekintést a feltárási program eredményeiről és ismerkedhettek meg a település történetével.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával zajlott az elmúlt években Csomorkány mezőváros régészeti kutatása és feltárása, amelyek eredményeit a Korok, kultúrák, lelőhelyek régészeti sorozat év eleji előadásán és kiadványában összegezte Dr. Béres Mária régész. Ez utóbbi kötettel köszönte meg a terepbejárás önkénteseinek munkáját a Tornyai János Múzeum.

Csányi Viktor régész kiemelte, hogy a résztvevők nemcsak a friss levegőn, a történelemet megérintve tölthettek el néhány órát, hanem egy, a helytörténeten túlmutató tudományos kutatás részeseivé is váltak. Béres Mária a közgyűjtemény állandó várostörténeti kiállításán a közel kéttucatnyi érdeklőnek bemutatta azokat az új és izgalmas információkat, amelyeket a tárlat öt évvel ezelőtti előkészítése során még nem ismerhettek a szakemberek. A terepbejárások során előkerült hatalmas mennyiségű kerámialelet egyik legjelentősebb megállapítása a cserepekre vonatkozott: a középkori tetőfedésekről ezidáig többnyire „sötétben tapogatóztak” a szakemberek. Mára kiderült, Hódmezővásárhely legrégibb műemlék épületének, az Árpád-kori csomorkányi templom tetejét is színes, mázas cserepek díszítették – erre példát csak a budai várból ismernek jelenleg a középkorkutatók.

A Tornyai János Múzeum tervezi, hogy 2022-ben folytatódnak a közösségi régészeti programok: Hódmezővásárhely régészeti topográfiai felméréséhez Rárós és az ATEV telep környékén várhatóak terepbejárások, valamint egy-egy kiemelet területre fókuszáló fémkeresős felderítéséket is szerveznek, amelyekre a közgyűjtemény közösségi média csatornáin toboroznak majd önkénteseket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
