Hírek
2018. Szeptember 28. 11:50, péntek |
Helyi
Forrás: Nagy Benjámin - sajtóreferens
Kötelező kipipálva: továbbjutott a Kosársuli a Hepp Kupában
A Hepp Kupa második fordulójában szerda este Békésre látogatott a Vásárhelyi Kosársuli, de a sors furcsa fintoraként nem a felnőttcsapathoz, hanem az NB II-es U23-ashoz.
Az NB I/B-s békési első gárdával ugyanebben az időpontban a vásárhelyi NB II-es alakulat csapott össze a Hódtóiban. Mindkét mérkőzésen papírforma eredmény született, az NB I/B-s csapatok magabiztos
győzelmével és továbbjutásával.

Az első negyedben alig törődtek a csapatok a védekezéssel, így az első nyolc perc után még tudta tartani a lépést az NB II-es hazai csapat Tóth Tamás legénységével (21-25). Ebben a negyedben főleg, de az egész mérkőzés során a csapatkapitány, Vas Péter vette vállára a csapatot és vállalt oroszlánrészt a támadásokból is.
A második negyedben már kidomborodott a két egyesület közötti szerkezeti különbség, Béres Nándor is belelendült. A harmadik negyedet átaludta a vendégcsapat, kevés energiát vitt bele ebbe a szakaszba, egyedül Kelemen Balázs produkciója volt dicsérhető.
Az utolsó negyedben még megrázta picit magát a vásárhelyi alakulat, így alakult ki a komolyabb különbség. A továbbjutás, a kötelező megvan: a Kosársuli továbbjutott a Hepp Kupában.
Hepp Kupa, 2. forduló:
Békési SZSK U23 - Vásárhelyi Kosársuli 71 - 107 (24-34, 13-27, 21-18, 13-28)
Békés, 50 néző -Jv.: Simon T., Fekete Cs.
Békés: BALOG G. 12, NAGY Cs. 21/12, Balog Á. -, Plavecz 6, CSORBA 18/3.
Cs.:Szabó -, Mucsi -, Bánszki -, Sipaki 10, Nógrádi -, Pocsai 3/3.
Edző: Balog Lajos
Vásárhely: Pavlovic 10, BÉRES 16/3, VAS 31/12, Bálint 6, Perák 5.
Cs.: Kovács 4, Börcsök 4, Gajic 8, KELEMEN 17/12, Czégel -, Rostás 6.
Edző: Tóth Tamás
Tóth Tamás: "Nem kockáztattunk a kis teremben, így tartalékosan és felforgatott csapattal játszottunk a lelkes békési csapat ellen. Amiért elutaztunk, azt megoldottuk: a továbbjutás mellett megúsztuk sérülés nélkül a meccset, mindenki kellő percet tudott a pályán tölteni. Több kiemelkedő egyéni teljesítményünk volt támadásban."
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
