Hírek
2014. Május 20. 14:13, kedd |
Helyi
Forrás: Elek András- Emlékpont
Korsós Ágnes lesz a Közéleti Pont vendége
A szeretett város szolgálatában. Korsós Ágnes lesz a Közéleti Pont vendége.
Ismert emberek, kevéssé ismert oldalukról mutatkoznak be az Emlékpont közéleti sorozatában, a Közéleti Pontban. Május 22-én, csütörtökön 17 órától Dr. Korsós Ágnessel, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város címzetes főjegyzőjével Árva László, az Emlékpont vezetője beszélget közszolgálatról és a szülőváros iránti lojalitásról.

Korsós Ágnes Hódmezővásárhelyen született a család hetedik közös gyermekeként. Édesapja néhai Korsós Lajos a MÁV-nál dolgozott főellenőrként,mellette az eszperantó nyelv terjesztésével is foglalkozott, valamint vőfélyként igen sok vásárhelyi család esküvőjén vett részt. Korsós Ágnes több mint négy évtizeddel ezelőtt a HÓDIKÖT-ben kezdett adminisztrátorként dolgozni; közszolgálatban eltöltött pályafutása 1977-ben a Csongrád Megyei Földhivatalnál kezdődött, ahol végigjárta a ranglétrát. A "torony alá"1989-ben került, mint gyámügyi előadó. A rendszerváltást követően az önkormányzati rendszerben az igazgatási, majd a jegyzői iroda vezetőjeként a közigazgatás nem könnyű posztján áll helyt: az állampolgárok irányába a hatósági munkában, a polgármester és képviselő-testület felé a törvényességőreként teljesít szolgálatot. Kimagasló szakmai munkájának elismeréseképpen 2010-ben címzetes főjegyzői címet adományozott részére Orbán Viktor miniszterelnök; a köztársasági elnök az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulója alkalmából a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje Polgári Tagozatát adományozta dr. Korsós Ágnes részére három és fél évtizedes kimagasló közszolgálati tevékenysége és a város fejlődését elősegítő munkája elismeréseként.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
