Hírek
2014. Április 15. 13:32, kedd |
Sport
Forrás: InfoVáros | Hajósi Miklós
Körkérdés Rallycross versenyzőkhöz | Kárai Tamás: Skoda Fábia

Húsvéti Rallycross Parádén a máriapócsi Rabócsi ringen.
Mesélnél az eddigi Rallycross versenyeidről, élményeidről, sikereidről?
2013-ban tudtam először minden magyar bajnoki futamon elrajtolni. Ez volt az első teljes évem, hiszen előtte (és 2014-re is elmondható ez, sajnos), az autocross és a hazai rallycross versenyek folyamatosan ütötték egymást. A tavalyi évben még szoknom kellett a slick gumi „használatát”, de idén már nem ez lesz a feladat.
Sok, jó versenyen vagyunk már túl, és izgalmas csatákat köszönhetek az ellenfeleknek.
A Rabócsiringen milyen autóval indulsz most, mit lehet tudni róla?
Azzal a Skoda Fabiával állok rajthoz, amivel az elmúlt években is versenyeztem. Jelenleg nem tervezünk változást, van még tartalék bőven ebben az autóban is. Teljesen felújítottuk az utolsó verseny óta és csak alig változtattunk néhány elemen.
A Rallycross-al kapcsolatban milyen távlati céljaid vannak?
Természetesen minden versenyen a legjobbat próbálom kihozni mind magamból, mind pedig az autóból. A rallycrossban jó fejlődési lehetőséget látok. Más vezetési stílust igényel, mint az autocross, de mégis sokat tudok kamatoztatni az eddigi tapasztalataimból. Szeretek ebben a szakágban is versenyezni!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport
Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz
Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.
2025. Június 21. 08:47, szombat | Sport
Grobnikban is dobogón a Kermor Motorsport pilótái
A dobogó összes fokán álltak a pilóták, a Grobniki autósport katlanban.
2025. Június 19. 07:28, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Örmény vagy montenegrói ellenfele lesz a Ferencvárosnak
Az örmény Noah FC vagy a montenegrói Buducnost Podgorica ellen kezdi meg a szereplést a magyar bajnok Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójában.
2025. Június 18. 07:11, szerda | Sport
Vívó Eb - Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.