Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2016. December 13. 10:13, kedd | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Kommunista egyházüldözés 1956 után

Kommunista egyházüldözés 1956 után

– A Kádár-rendszer állambiztonsága 1958 után egyre kifinomultabb módszerekkel igyekezett információt gyűjteni az egyházakról –

Jelentette ki a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége hódmezővásárhelyi csoportja és az Emlékpont hétfő esti rendezvényén Mezey András. A Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárának történésze arról is beszélt, hogy az államhatalmi rendszer az állampolgárokról a hitéleten keresztül is adatokat gyűjtött, de befolyásolni is igyekezett a híveket.

Az előadó Miklós Péter történésszel, a közgyűjtemény intézményvezetőjével beszélgetve elmondta: egy 1957-es törvényerejű rendelet szerint a plébánosnál magasabb egyházi állás betöltésének feltétele volt az állam hozzájárulása és ugyanebben az évben egy, a korábbinál szigorúbb jogszabállyal igyekeztek ellehetetleníteni a gyerekek hittanra történő beiratkozását. 1957 volt az az év – mutatott rá Mezey András –, amelyben négy pap is – minden bizony szerint az állambiztonság által elkövetett – orgyilkosság áldozata lett. Így számukra még koncepciós pert sem kellett rendezni – tette hozzá az előadó.

Miklós Péter emlékeztetett: a püspököket csak akkor iktatták be hivatalukba, ha nyilatkoztak, hogy a tudomásukra jutott államellenes tevékenységről szóló információkat a hatalom képviselőjének, a megyei rendőr-főkapitányságok állományába tartozó tartótisztnek átadják. Mezey András arról is szólt, hogy volt olyan pap, aki környezetével egyértelműen közölte, hogy beszervezték, illetve, hogy „békepap” lett, és ne említsenek előtte bizalmas híreket, míg mások helyzetüket kihasználva szereztek meg környezetükből információkat, vagy bírtak rá embereket a hatalom érdekének megfelelő lépésekre.

Mezey András az országban működött ügynökök számáról elmondta: 1958-ban 13 ezren dolgoztak a III/III-as csoportfőnökségnek, közülük 312-en egyházi vonalon, akik között 294 egyházi személyt tartottak nyilván. Tíz évre rá az akkor működött 7,5 ezer ügynök között 435-en szolgáltattak híreket a z egyházakról, míg 1988-ban az akkor tevékenykedő 8500 ügynök közül 504-en hozták a híreket az egyházak világáról.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.