Hírek
2018. Október 08. 09:50, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Klebelsberg küldetése
Miklós Péter előadása a Csongrád Megyei Levéltári Napon
Negyvenegyedik alkalommal került megrendezésre a Csongrád Megyei Levéltári Nap, amelynek egyik előadója Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója volt.
Negyvenegyedik alkalommal került megrendezésre az idén a Csongrád Megyei Levéltári Nap Szegeden. A Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára által szervezett tudományos konferencia egyik előadója Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója volt. Eszmetörténeti témájú előadásában a szakember a két világháború közötti időszakban népszerű ideológiai irányzat, a „szegedi gondolat” történetét mutatta be.
Miklós Péter megkülönböztette a Horthy-korszak „hivatalos eszmerendszerének” szélsőséges irányzataként számon tartott, erősen nacionalista „szegedi gondolatot” a legendás kultuszminiszter, Klebelsberg Kuno által megfogalmazott „szegedi gondolattól”, amelynek szellemében a politikus egy alföldi – magyar nemzeti elkötelezettségű és keresztény értékrendű – tudományos, oktatási, vallási és művészeti központot szeretett volna kialakítani a Tisza-parti nagyvárosban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
