Hírek
2021. Február 08. 09:01, hétfő |
Helyi
Forrás: Juhász Péter, BUZZWORD Strategies
Kinőtte a határokat a Codecool: legújabb online kurzusa bárhonnan elérhető

Online, angol nyelvű képzésekkel folytatja nemzetközi terjeszkedését a Codecool programozóiskola.
Legújabb, tisztán online mentorálással futó, junior front end fejlesztői kurzusuk és a hétvégi full stack tanfolyamuk már kizárólag angol nyelven is elérhető, így minden akadály elhárul az elől, hogy a világ bármely pontjáról csatlakozzanak hozzá diákok. A magyar állampolgárok számára ráadásul áfamentesen vehető igénybe az akkreditált nemzetközi front end kurzus.
Míg korábban az oktatóközpontokban lebonyolított képzések voltak jellemzőek a Codecool programozóiskolában, a járványhelyzet ebben is változást hozott. A korlátozások elrendelésekor néhány nap leforgása alatt kialakították a távoktatás minden szükséges feltételét. „Egész más dolog azonban átmenetileg távoktatást végezni, mint eleve online oktatási terméket fejleszteni és értékesíteni” – magyarázza a szemléletbeli különbséget Boda József a Codecool társalapító-ügyvezetője. „2020-at elsősorban arra szántuk, hogy olyan minőségi online feltételeket alakítsunk ki, ami a tanulók szempontjából a legjobb, és mind a piaci kritériumoknak, mind a saját elvárásainknak megfelelő színvonalat biztosítja.”
A 2020-ban, a hagyományos tantermi kurzusokat felváltó, illetve kiegészítő online képzések ráadásul azzal a további előnnyel is jártak, hogy az ország egész területéről elérhető lett a képzés, a tudás megszerzésének lehetősége.
Természetesen ez igaz volt Lengyelország és Románia esetében is.
2021-ben a Codecool újabb szintet ugrik. Március végén debütál a junior frontend és a hétvégi full stack fejlesztői kurzus, melyek kizárólag angol nyelven, online formában lesznek elérhetők. Ezáltal már nem csak Magyarországról, Romániából és Lengyelországból jelentkezhetnek a képzésre az érdeklődök. A nemzetközi diákoknak legfeljebb az időeltolódás lehet kihívás, hiszen nem csak weben elérhető oktatóvideókról van szó, hanem meghatározott időpontokban futó online tanórákat is magában foglalnak a képzések. Az önállóan, illetve csoportmunkában teljesítendő órák mellett rendszeres mentori konzultáció is a diákok rendelkezésére áll. A Codecool hétvégi full-stack kurzusán résztvevők egy év alatt sajátíthatják el azt a tudásmennyiséget, amellyel később sikeresen pályázhatnak junior szoftverfejlesztői állásokra. A frontend képzés esetén a Codecool a jelentkezők preferenciáinak függvényében dönt arról, hogy hétközben, vagy hétvégén legyen a kurzus, megfelelő számú jelentkező esetén persze mindkét konstrukció elindítható. Hétköznapokon napi 4 órás online oktatással és további 3-4 órás önálló tanulással 4 hónapot vesz igénybe a kurzus, míg hétvégi oktatás esetén 8 hónapra nyúlik, szombatonként 4-6 órás időtartamban heti további 12 óra önálló tanulással.
A Codecoolnál elsősorban a környező közép- és kelet-európai országokból számítanak érdeklődésre az angol nyelvű kurzusok iránt, de érkezett már jelentkezés Ciprusról és Olaszországból is. A magyar állampolgárok annyiban előnyt élveznek, hogy az itthon akkreditált képzésnek számító junior frontend fejlesztői képzést áfamentesen, 2200 euróért végezhetik el.
„A célunk az, hogy az angol nyelvű kurzusainkon olyan változatos, multikulturális összetételű csapatok tanuljanak együtt, ami még inkább a jelenkori munkahelyi környezeti feltételeket tükrözi. Ezekkel az oktatási termékeinkkel megnyílik annak a lehetősége is, hogy az Education Technology piacon globális szereplővé váljunk, és így egyre növekvő számban adjunk megfelelően képzett, a legújabb technológiákban jártas IT-szakembereket partnereinknek, és így csökkentsük a techszektor fejlődését hátráltató munkaerőhiányt” – tette hozzá Boda József.
Codecool
A magyar magántőkéből alapított Codecool Kft. fő küldetése, hogy pótolja az informatikai ipar jelenlegi és jövőbeni szakemberhiányát, egyedülálló, gyakorlatorientált képzési programján keresztül. A különböző időtartamú és specializáltságú intenzív programozó kurzusokkal jelen vannak Budapesten, Miskolcon, Krakkóban, Varsóban és Bukarestben, később pedig az Európai Unió további városaiban. A gyakorlott mentorok segítségével megvalósított, korszerű és azonnal hasznosítható tudást nyújtó 12 hónapos full stack oktatási program az elhelyezkedésre is garanciát vállal: a tandíj az elvégzett tanfolyam révén szerzett munkahelyi bérből fizetendő.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.