Hírek
2012. Május 17. 07:09, csütörtök |
Külföld
Forrás: mno / MTI
Kína megtorlással fenyegeti Észak-Koreát

Peking csendesen arra ösztökéli Phenjant, hogy mondjon le harmadik atomkísérletéről – közölte két forrás, amely ismeri a zárt ajtók mögötti kétoldalú tárgyalások tartalmát, de még nem derült ki, hogy reagál erre Phenjan
Ha Észak-Korea folytatja az újabb kísérlet előkészületeit, Kína fontolóra vesz bizonyos megtorló lépéseket, de azok nem lesznek jelentősek – mondta a Reuters brit hírügynökségnek az egyik, phenjani és pekingi kapcsolatokkal egyaránt rendelkező forrás.
Hírek szerint április végére Phenjan már csaknem befejezte az előkészületeket. A kísérlet még inkább elszigetelné a koldusszegény országot a múlt havi sikertelen rakétaindítás után, amellyel az Egyesült Államok szerint egy ballisztikus rakétát próbáltak ki.
„Kína elégedetlen (...) és arra sürgette Észak-Koreát, hogy ne hajtson végre nukleáris kísérletet a Csangpaj-hegy (Changbai) közelében” – mondta a név nélkül nyilatkozó forrás. Kína radioaktív szivárgástól és a környezet károsodásától tart a robbantás következtében – tette hozzá.
A 2006-os és 2009-es atomteszt környezeti károkat okozott a kínai–észak-koreai határvidéken húzódó Csangpaj-hegyen, amelynek egy részét Észak-Korea 1963-ban engedte át Kínának.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld
Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára
Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. Június 21. 09:09, szombat | Külföld
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására, ami Teherán feltétele lenne a tárgyaláshoz - az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt pénteken.
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:27, péntek | Külföld
Donald Trump a következő két hétben dönt az Egyesült Államok esetleges bekapcsolódásáról a konfliktusba
Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek