Hírek
2016. Február 03. 10:18, szerda |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt.
Kevesebb a vonatokon a graffiti, de így is milliókba kerül az eltávolításuk

A MÁV-csoport a szervezett és engedélyeztetett dekorálást támogatja.
Egymás mellé helyezve egy 8 kilométer hosszú és 2 méter magas, a Keleti pályaudvartól Rákos állomásig érő festményt tennének ki azok a graffitik, amelyeket a MÁV-START 2015-ben a személyszállító vasúti kocsik külső és belső felületeiről eltávolított.
A 16 ezer négyzetméternyi járműfelületet érintő graffiti-mentesítés a vasúttársaságnak összesen több mint húsz és fél millió forintjába került.
A vonatok külső oldalairól eltávolított graffitik a kocsi-belsőkből eltávolítottak 13,5 százalékát tették ki, tehát utóbbi típusú rongálás az elterjedtebb. Az eltávolítás költségei is körülbelül ebben az arányban oszlottak meg. Ha vasúti kocsik számával szemléltetjük a megtisztított mennyiséget, a belső graffitik mintegy 290 darab vasúti kocsi egyik oldalát fednék be – két méter magasságban –, azaz körülbelül 7100 métert, az ablakokat és az ajtókat is beleértve. Az eltávolított külső graffitik 40 kocsinyi hossznak (950 méter) felelnének meg. Szomorú, hogy az így összesen 330 kocsinyi felületet megrongálók olykor az új FLIRT motorvonatokat sem kímélték.
Jó hír ugyanakkor, hogy évek óta folyamatosan csökken a vasúti személyszállító járműveken található graffitik száma, tavaly csak a külső graffitik esetében lehetett némi növekedést tapasztalni. Míg 2009-ben még összesen több mint 87 ezer négyzetméternyi felületet kellett megtisztítani, 2015-ben ez a szám 16 ezerre csökkent. Évente átlagosan 25 százalékkal javult a helyzet az elmúlt hat esztendőben, a tendenciában már a fokozott őrzés-védelem és a MÁV-START által legutóbb beszerzett FLIRT-ök fedélzeti kamerarendszerének visszatartó hatása is megmutatkozhat.
A vonatok külső és belső felületeinek jogosulatlan összefestői nemcsak a vasúti környezetet teszik az utasok számára barátságtalanabbá, hanem bűncselekményt is elkövetnek. Tettük az okozott kár mértékétől függően a Büntető Törvénykönyv szerinti rongálás vétségét vagy bűntettét valósítja meg, ami szabadságvesztés büntetést és kártérítési kötelezettséget vonhat maga után. A szennyeződés eltávolítása és a járművek védőlakkal történő ellátása a vasúttársaságnak milliós költségekbe és jelentős emberi erőforrás bevetésébe kerül.
A MÁV-START Zrt.-nek, mint szolgáltatónak kötelessége az utasok érdekeit szem előtt tartva biztosítani a kulturált utazás feltételeit, így részt venni a „graffiti-ellenes” összefogásban. A rongálások leginkább a budapesti elővárosi vonalak – például Budapest–Tatabánya–Győr, Budapest–Cegléd, Budapest–Vác–Szob – mentén fordulnak elő, a közlekedő vonatok és a tároló vágányokon álló szerelvények közel hasonló arányú megoszlásában. A MÁV-START a 2008 májusában indított graffiti-mentesítési programja keretében a graffiti-mennyiség évi 20 százalékos csökkentését irányozta elő. Ezt eddig sikerült túlteljesíteni. Az elmúlt években több százmillió forintot költött erre a vasúttársaság. Egy kocsi újrafestése – az antigraffiti lakkréteggel együtt – típustól függően 1-1,5 millió forintba kerül. A MÁV-csoport a rongálásokat megelőzendő a vasútőri jelenléten túl a médián keresztül is kér mindenkit, hogy ha graffitizőket, rongálókat lát, haladéktalanul jelezze ezt a vasút vagy a rendőrség munkatársainak, akik így gyorsan tudnak intézkedni. A vasúttársaság a térségi önkormányzatokkal és hatóságokkal is együttműködik, és minden észlelt esetben feljelentést tesz a rendőrségen. A MÁV-csoport 2011 nyarán indult „Tisztán robogjunk!” kampányának célja is a tiszta – graffiti-mentes – vasúti környezet hosszú távú elősegítése volt.
A vasúttársaság ezzel együtt szervezett keretek között támogatja a tulajdonában álló területek esztétikusabbá tételét, akár falfestéssel is. Így adott lehetőséget a Színes Város Csoport művészeinek és önkénteseinek, hogy pozitív szavakkal pingáljanak tele egy budai téglakerítést, vagy a Civil Zugló Egyesületnek, hogy egy pesti aluljárót fessen ki kreatív rajzokkal.
Tárnokon a TCH Tárnoki Művészeti Egyesület kapott engedélyt a MÁV-tól egy zajvédő fal színessé dekorálására, míg Debrecenben diákok festhették le az állomás vágányai közötti védelmi kerítést a DERKE egyesület kezdeményezésére. A MÁV-csoport legutóbbi sikeres akciója az a gyermekrajzpályázat volt, amelynek győztes művei egy TRAXX mozdony két oldalát díszítik, népszerűsítve 9, illetve 12 éves alkotójuk munkáját.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.