Hírek
2018. Január 15. 11:49, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Kétszázötven vásárhelyi áldozat a Don-kanyarban
Dr. Zeman Ferenc, a hódmezővásárhelyi Emlékpont történésze a második magyar hadsereg Don-kanyarban elszenvedett tragédiájának 75. évfordulóján tartott közgyűjteményünkben rendhagyó történelemórát.
Magyarország politikáját az 1940-es években meghatározta, hogy a trianoni békediktátummal elszakított országrészek közül a tengelyhatalmak támogatásával megszületett bécsi döntések eredményeként területek térhettek vissza Magyarországhoz – mondta el Dr. Zeman Ferenc, a hódmezővásárhelyi Emlékpont történésze a második magyar hadsereg Don-kanyarban elszenvedett tragédiájára emlékezve a közgyűjteményben megtartott rendhagyó történelemóráján.
A Bethlen Gábor Református Gimnázium és a Németh László Gimnázium, Általános Iskola diákjai előtt a történész szólt arról, hogy 1942-ben a német hadsereg a Szovjetunió területén végrehajtott offenzívája során váratlan ellentámadással szembesült, ezért magyar szövetségesétől támogatást követelt. A tartalékosok behívását és rövid kiképzését követően felállt második magyar hadsereg 207 ezer katonája Jány Gusztáv vezérezredes vezetésével indult a frontra.
A katonákat a Magyarországon akkor elérhető legmagasabb minőségű eszközökkel szerelték fel és a magyar hadvezetés bírta a németek ígéretét a még magasabb szintű eszközök és ellátmány biztosítására, azonban a németek a korszerű haditechnikát Sztálingrád felé irányították. A második magyar hadsereg katonáit vonattal a Dontól mintegy száz kilométerre lévő Kurszkig szállították, ahonnan gyalogosan kellett a területet megközelíteniük a nyári forróságban.
A németek ígéretükkel szemben leharcolt állapotú, használt fegyvereket biztosítottak a magyar katonáknak, akik mindjárt az első bevetésükön, Tyim városának elfoglalásakor tízszázalékos veszteséget szenvedtek.
A Tisza nagyságú, csendesnekismert Don folyó partján kétszáz kilométeres szakasz védtek a magyar egységek, s a hirtelen beköszöntött télben befagyott folyón már nemcsak a hidakon nyílt lehetősége átkelni a szovjet csapatoknak. Az 1943. január 12-én délelőtt indult támadás idején kevés magyar katona tartózkodott a harcállásokban, s a Vörös Hadsereg páncélosokkal megerősített egységei hatalmas pusztítást okozva törhettek előre.
A következő napokban tovább folyt az offenzíva, amely során a magyar repülős egységet bekerítettek, akik gépeiket felgyújtva tudtak kitörni a támadók gyűrűjéből.
A menekülő magyar katonákat a német egységek nem engedték a falvakba, utóvédnek használták őket, akik a mínusz harminc fokos hidegben igyekeztek visszavonulni. A harcok során ötvenezren vesztették életüket, további ötvenezren megsebesültek, 28 ezren pedig fogságba estek. Zeman Ferenc hozzátette: a Don-kanyarból mintegy 250 hódmezővásárhelyi honvéd és munkaszolgálatos soha nem vissza.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
