Városlista
2025. június 20, péntek - Rafael

Hírek

2014. Április 10. 16:39, csütörtök | Helyi
Forrás: (Göbl Vilmos-sajtóreferens)

Két város egy képen

Két város egy képen

2014. április 4-én a hódmezővásárhelyi diákok munkáiból nyílt kiállítás Ulmban, a Duna Irodán.

A kiállításon a 2013. évi Diákok Őszi Tárlatának díjnyertes képeit állították ki, tizennyolc diák, huszonöt munkáját. A Diákok Őszi Tárlata – Ulm és Hódmezővásárhely húsz esztendős kapcsolata előtt tisztelegve – a Két város egy képen címet viselte.

A kiállítás ulmi megszervezésében meghatározó szerepet játszott Siegfried Keppler, Ulm város tanácsosa és felesége, Monika Keppler. Ők kezdettől fogva patrónusai Ulm és Hódmezővásárhely partneri együttműködésének, valamint az ulmi St. Hildegard Gymnasium és a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola partneriskolai kapcsolatának.

A kiállítás megnyitója délután négy órakor kezdődött nagyszámú közönség előtt. A St. Hildegard Gymnasium diákjainak műsorát követően Gunter Czisch, Ulm város főpolgármester-helyettese köszöntötte a vendégeket, majd Angelika nővér, a Bonlanden Kolostor rendfőnöke mondott beszédet.

Ez után Árva László a Németh László Gimnázium, Általános Iskola igazgatója tolmácsolta Lázár János, országgyűlési képviselő és Almási István polgármester úr köszöntőjét. A köszöntők után Zoltai Attila gitárjátéka következett, majd Gunter Czisch megnyitotta a kiállítást.

Az ünnepségen jelen voltak az Ulmban tartózkodó vásárhelyi diákok és az őket vendégül látó családok is.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld

Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba

A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát

2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld

Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály

Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe

2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld

Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez

Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében

2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld

NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján

Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.