Hírek
2019. Április 18. 11:19, csütörtök |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG
Két éve nem volt ilyen magas a pótdíjak utáni befizetések összege

Idén márciusban a vonatokon jegy nélkül vagy érvénytelen jeggyel utazók 10 millió forintnyi pótdíjat fizettek be.
A pótdíjakból hasonló mértékű bevételt utoljára 2017 novemberében ért el a MÁV-START. Nem a bliccelések aránya nőtt, hanem a beszedés hatékonysága javult.
Nem csak márciusban, hanem 2019 teljes első negyedévében is kimagaslóak voltak a pótdíjakból származó bevételek; januártól márciusig több mint 25 millió forint folyt be a vasúttársaság kasszájába. Ez összességében 12 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszak szintén kimagasló értékeit.
Az eredmények javarészt annak köszönhetők, hogy a mindösszesen 10 fővel működő követelésbehajtási csoport a 2018-as kimagasló eredményekhez képest is jelentős mértékben fokozta teljesítményét, a behajtás hatékonyságát. Az év első három hónapjában levélkampányokkal, kimenő hívások segítségével már több mint 900 fizetési megállapodást kötöttek a MÁV-START munkatársai a társaság felé követelést felhalmozó adósokkal, tartozásuk rendezése érdekében. Ez az érték 20 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest. A munkatársak az adósok számára egyedi fizetési konstrukciókat dolgozhatnak ki: például részletfizetésről, halasztásról, esetleges mérséklésről dönthetnek.
A fizetési felszólításra nem reagáló, illetve a társasággal kötött fizetési megállapodást figyelmen kívül hagyók jogi eljárással néznek szembe, nincs lehetőség arra, hogy a bliccelők a vasúti büntetéseket minden következmény nélkül megússzák. Akik a vasút felé fennálló adósságukat nem rendezik, azoknak végső esetben végrehajtás alá vonják jövedelmüket, ingó és ingatlan vagyonukat, a jogi eljárás jelentős költségei pedig szintén az adóst terhelik. Sőt, a rendszeres bliccelőket már a börtönbüntetés réme is fenyegeti. A kibocsátott fizetési eljárások száma már meghaladja az 1080 darabot, a végrehajtások pedig 500-as nagyságrendet értek el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.