Hírek
2019. Április 22. 12:09, hétfő |
Külföld
Forrás: Sárközy Júlia az MTI tudósítója jelenti:
Kegyetlen erőszaknak nevezte a Srí Lanka-i merényleteket a pápa húsvéti beszédében

Kegyetlen erőszaknak nevezte a Srí Lanka-i merényleteket Ferenc pápa húsvét vasárnap a vatikáni Szent Péter téren mondott beszédében,
amelyben a szigetország keresztény közösségét, az áldozatok családjait és a sebesülteket "szerető közelségéről" biztosította.
A katolikus egyházfő a fegyverek elhallgattatását sürgette a világban, a harctereken éppúgy, mint a városok utcáin.
Ferenc pápa szokás szerint a világ jelenleg is konfliktusok dúlta térségeit sorolta fel húsvéti üzenetében, amelyet a Szent Péter-bazilika lodzsájáról vasárnap délben mondott.
Elsőként Szíriát említette, sürgetve, hogy találjanak politikai megoldást a régóta tartó háborúra, a menekültek hazatérésének biztosításával Libanonból és Jordániából.
A pápa megjegyezte, úgy tűnik, a világ egyre inkább beletörődött a helyzetbe, sőt egyenesen közömbössé vált a szíriai konfliktussal szemben. Felhívta a figyelmet a Közel-Keletet folyamatosan megosztó feszültségekre: külön említette az éhezéstől és háborútól szenvedő Jement, valamint békét és stabilitást sürgetett az izraeliek és a palesztinok között.
Fegyverletételt kért Líbiában, ahol az erőszak helyett a párbeszédet szorgalmazta. A társadalmi feszültség, az erőszakos szélsőségbe átcsapó konfliktusok sújtotta afrikai kontinensen Burkina Fasót, Malit, Nigert, Nigériát és Camerunt nevezte meg. Új történelmi fejezet indítását kérte Dél-Szudánban, arra szólítva fel az ország politikai, társadalmi és vallási vezetőit, tegyenek a nemzeti megbékélésért.
A pápa vígaszt kért az Ukrajna keleti térségében élő lakosság számára, a humanitárius kezdeményezések bátorítását és a tartós béke megteremtését szorgalmazva. Hasonlóképpen a lakosság segítését sürgette a megosztottság, társadalmi igazságtalanság és visszaélések uralta Venezuelában és Nicaraguában is.
Ferenc pápa olasz nyelvű beszédében azt kérte, korunk számos szenvedésével szemben az emberiség ne maradjon rideg és közömbös. A nemzetek vezetőihez fordulva a fegyverkezés leállítását sürgette. A rászorulók, szegények, munkanélküliek, kirekesztettek befogadását szorgalmazta, azokkal együtt, akik "ajtóinkon kopogtatnak kenyeret, menedéket, méltóságuk elismerését keresve".
A beszéd után Ferenc pápa húsvéti Urbi et Orbi áldását adta Róma városára és a világra. A pápa szavait 70 ezres tömeg hallgatta a Vatikánban.
Hétfőn délben Ferenc pápa a Mennyek királynője (Regina coeli) imát mond a Szent Péter téren.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:27, péntek | Külföld
Donald Trump a következő két hétben dönt az Egyesült Államok esetleges bekapcsolódásáról a konfliktusba
Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek
2025. Június 19. 07:07, csütörtök | Külföld
Donald Trump végső ultimátumnak nevezte az Iránhoz intézett korábbi felszólítását a feltétel nélküli megadásról
\"Végső ultimátumnak\" nevezte Donald Trump amerikai elnök szerdán az Iránhoz intézett korábbi felszólítását a feltétel nélküli megadásról.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.