Hírek
2017. Január 04. 13:56, szerda |
Helyi
Forrás: Elek András igazgatási ügyintéző Tornyai János Múzeum és Közművelődési K
Kedden kinyitott a Tornyai-múzeum és az Alföldi Galéria
Január 3-án, kedden 10 órakor ismét megnyitotta kapuit a látogatók előtt a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum és az Alföldi Galéria.
Előbbiben Kondor Béla gyűjteményes kiállítása, míg a Kossuth téri kiállítóhelyen a 2016. évi kerámia és betonszimpózium anyaga várja az érdeklődőket.
A Tornyai János Múzeumban február közepéig tekinthető meg a Jelet hagyni címet viselő reprezentatív tárlat, melyen mintegy 180 festményen, grafikán és számos különleges tárgyon keresztül nyerhet bepillantást a nagyközönség a magyar képzőművészet II. világháború utáni nemzedékének egyik legfontosabb alkotója, Kondor Béla (1931-1972) életművébe. Az Alföldi Galéria Kossuth téri szárnyában a XIX. Vásárhelyi Kerámiaszimpózium beszámoló kiállításával (téma: Közös a nyelvünk - közös a kultúránk) együtt látható az I. Beton Szimpózium alkalmával készült alkotások.

Az állandó és időszaki kiállítások mellett ismeretterjesztő programokkal is várják a kultúrakedvelőket: január 6-án délután 5 órakor Tóth Károly A hódmezővásárhelyi művészcsoport 1900-1914 című könyvének szerzői bemutatója lesz az Alföldi Galériában. A vásárhelyi születésű művészettörténésszel Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum igazgatója beszélget.

Január 11-én Béres Mária, a szentesi Koszta József Múzeum igazgatójának előadásával folytatódik a Korok, kultúrák, lelőhelyek sorozat. 2017. év első régészeti előadásán a csomorkányi feltárások eredményeiről lesz szó a vásárhelyi közgyűjteményben.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
