Hírek
2016. Január 05. 10:00, kedd |
Belföld
Forrás: Kavalecz Imre kommunikációs szakértő – MÁVINFORM ügyeletes
Kedd hajnaltól menetrend szerint közlekednek a vonatok
Kedden, a hajnali üzemkezdettől az országos vasúthálózaton és a budapesti elővárosi forgalomban valamennyi vonatjárat menetrend szerint közlekedik, nincsenek késések.
Az éjjel folyamán a vasúttársaság gondoskodott a váltószerkezetek, valamint az utasperonok megtisztításáról. Az előforduló jegesedés miatt azonban az utasoknak érdemes óvatosan megközelíteni a vonatokat, kérjük vigyázzanak a le - és felszállásnál is.
A MÁVINFORM tegnap délután és az esti órákban folyamatosan, frissített közleményekkel tájékoztatta a médiákat, s így az utasokat is, arról, hogy:
Budapest-Keleti pályaudvar– Győr–Hegyeshalom, illetve Győr–Szombathely vasútvonalon közlekedőknek hétfő este még jelentős 40-70 perces késésekkel kellett számolniuk, egyrészt a Keleti pályaudvar váltóhibái, másrészt a Ferencváros-Kelenföld közötti gázolás miatt. Ez utóbbi esemény miatt a székesfehérvári vonatok is késtek, amelyek Kőbánya-Kispestről indultak, illetve oda érkeztek. Budapest-Keleti pályaudvaron és Monor állomáson a havazásból adódó váltóállítási problémák miatt, hétfő délutántól nem közlekedtek a gödöllői és a nagykátai helyi személyvonatok. Az utasok a hatvani, illetve szolnoki személyvonatokkal érték el úti céljaikat, utasok nem maradtak le sehol sem.
Budapest-Nyugati pályaudvaron és Pécel állomáson a váltók műszaki hibája nehezítette a vonatközlekedést. A fenntartható közlekedés érdekében a monori és a sülysápi elővárosi vonatok kimaradtak a menetrendből hétfő délután. Utazásra a ceglédi és a szolnoki zónázó vonatokat vették igénybe az utasok. A havazás és a műszaki problémák miatt, a Budapest–Cegléd–Szolnok, a Budapest–Újszász–Szolnok, illetve a Budapest–Hatvan vasútvonalon 30-60 perccel hosszabb menetidővel közlekedtek a vonatok. Budapest-Nyugati pályaudvaron és Pécel állomáson a váltók műszaki hibáját a koraesti órákra helyreállították, de az időjárási körülmények miatt és a feltorlódások miatt továbbra is jelentős késések voltak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 07:20, kedd | Belföld
NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz
2026. Február 03. 07:19, kedd | Belföld
Kiemelkedő a nemzetközi érdeklődés a reptéri közvetlen vasúti kapcsolatának megvalósítására kiírt koncessziós eljárás iránt
2026. Február 03. 07:18, kedd | Belföld
Magyar Államkincstár: jövő héten folyósítják a februári nyugdíj mellett a 13. és 14. havi ellátást
2026. Február 03. 07:16, kedd | Belföld
Orbán Viktor: az Európai Néppárt katonai szövetséget akar csinálni az unióból
A Tisza tartótisztjei a hétvégén Zágrábban jöttek össze. Itt két célt fogadtak el, ezt el is mondták: a vétójogot Európában meg kell szüntetni, az unióból pedig egy katonai szövetséget kell csinálni -
