Hírek
2012. Február 12. 08:02, vasárnap |
Belföld
Forrás: Stop.hu
Kávéval a rák ellen?

Régebben az orvosok igyekeztek mindenkit lebeszélni a fekete nedű fogyasztásáról, a kávé hatását okolva a gyomorfekély és a szívinfarktus kialakulásáért.
A legújabb kutatások szerint azonban a kávé sokkal egészségesebb, mint gondoltuk - hiába, fejlődik a tudomány.
Természetesen azért jóból is megárt a sok - a túlzott kávéfogyasztás akár azonnali halálhoz is vezethet. Ehhez azonban presszókávéból egymás után körülbelül 20, az amerikai típusú hosszú kávéból 80 csészével kell elfogyasztanunk. Ezt tehát ne tegyük.
Ugyanakkor kávézáskor érdemes szűrten fogyasztani az elsősorban íze és élénkítő hatása miatt töretlenül népszerű feketelevest. Így ugyanis jelentősen csökkenthetjük a gyomorfekély kockázatát. Egyszerűen arra kell ügyelnünk, hogy ne essünk túlzásba.
A legfrissebb kutatások eredményei pedig kifejezetten arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a szív és az érrendszer nemhogy károsodik, de éppen ellenkezőleg: javul a kávé élvezetének következtében. A stroke előfordulásának valószínűsége kisebb a kávéfogyasztók körében, ahogy a cukorbetegség ellen is hatásos. Növeli a koncentrálóképességet, és az Alzheimer-kór és a demencia elleni küzdelemben is segíti szervezetünket.
Amerikai kutatók már régen megállapították, hogy a kávé igen értékes antioxidánsokat is tartalmaz. Olyannyira, hogy ezekből az anyagokból az átlagos amerikai sokkal többet juttat a szervezetébe ilyen módon, mint például gyümölcsök fogyasztásával. A Scranton Egyetemen megállapították, hogy az amerikai lakosság fő antioxidáns-forrása a kávé.
A koffein áldásos hatására már a rákkutatás is felfigyelt. A legújabb eredmények igen bíztatóak a bőrrák kezelésében, de kimutatták, hogy csökkenti a vastag- és a végbélrák kockázatát is.
Hölgyek számára örömhír, hogy a koffein enyhíti a menstruációs fájdalmakat, és a migrén okozta kellemetlenségeket is.
Tehát igyuk meg bátran a reggeli kávénkat, nem fog ártani - ahogy 1-2 csésze napközben sem. Vegyük azonban figyelembe, hogy a koffein élénkítő hatását továbbra sem vitatja senki. Egyes kutatók azt javasolják, hogy lefekvés előtt hat órával már ne kerüljünk érintkezésbe vele - sem kávé, sem energiaital formájában.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.