Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2019. Július 29. 10:35, hétfő | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Kass, Madách és a digitális animáció

Kass, Madách és a digitális animáció

A jászsági művésztelepen tartott előadást Képiró Ágnes

Hatodik alkalommal került megrendezésre idén a Jászfényszarui Művésztelep, amelyre a Tornyai János Múzeum művészettörténésze, Képiró Ágnes is meghívást kapott.

Ebben az évben 22 kortárs művész számára adatott meg intenzív alkotási lehetősége a Jászság kapujaként is ismert település alapfokú művészeti iskolájának épületében. A művésztelep rendezőinek évek óta az egyik fő törekvése, hogy az alkotók az ott töltött bő egy hét alatt művészettörténeti ismeretekben is gazdagodjanak. Az elmúlt héten, a művésztelep nyílt napjának záró programján Képiró Ágnes Madách-tól az első computeranimációig címmel tartott filmvetítéssel egybekötött előadást.

A prezentáció témája szorosan kapcsolódott a művészettörténész által rendezett Parallel folyamatok című időszaki kiállításhoz, amelyet június 12. és július 21. között a hódmezővásárhelyi Alföldi Galéria Szőnyi utcai időszaki kiállítótermeiben láthatott a közönség.

A gyűjteményes kiállítás, amely Kass János grafikusművész rendkívül gazdag életpályájának főbb tevékenységi területeit mutatta be, külön teremben szemléltette Kassnak Madách fő művéhez, Az ember tragédiájához kapcsolódó illusztráció-sorozatait, valamint a Madách-művel való találkozás inspirálta Fejek című plasztikai sorozatot, illetve a John Halas-szal közösen megalkotott Dilemma című, filmtörténeti jelentőségű digitális animációt. E folyamat ismertetésére, valamint a rövidfilm bemutatására és elemzésére fókuszált Képiró Ágnes Jászfényszarun tartott előadásában.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 21. 18:00, szombat | Bulvár

Sziget - Skepta, Jorja Smith, Peggy Gou, Natasha Bedingfield, Sigrid, a Soulwax is jön

Huszonöt országból érkező csaknem félszáz fellépő nevét jelentették be pénteken a Sziget fesztivál szervezői. A listán szerepel Skepta, Jorja Smith, Peggy Gou, Natasha Bedingfield, Sigrid és a Soulwax is.