Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2018. Május 14. 11:29, hétfő | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Kalandozások Endre Béla világában

Kalandozások Endre Béla világában

A gyerekeket festéssel és kerámiamotívum-tervezéssel, a felnőtteket pedig tárlatvezetéssel várta szombaton a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum.

A múzeum időszaki kiállítása Endre Béla festőművész alkotásait mutatja be, ahol a festményei mellett a majolikagyár számára készített kerámia-tervei is láthatóak. A Kacskaringók, hullámok, vonalak című foglalkozásra érkező gyerekek Lucza-Vígh Erna, a közgyűjtemény múzeumpedagógusának irányításával természeti formákból stilizálással terveztek motívumokat, amelyeket filctollal, zsírkrétával, vagy vízfestékkel színeztek.

A Tündérmesék koloritja című kiállításon Nátyi Róbert művészettörténész vezette be a látogatókat Endre Béla világába. Szólt a Szegeden polgári családba született alkotó indulásáról, a műszaki pályát a művészi tanulmányokra cserélő fiatalemberről és a Tornyai Jánossal ápolt barátságáról. Mint elmondta, Endre Béla nem ábrázolta a paraszti élet szociológiai vetületeit, képein a tájak, csendéletek és enteriőrök mutatják be a századelő Vásárhelyének miliőjét.

Az Endre Béla gyűjteményes tárlatát megtekintő Csongrád Megyei Honismereti Egyesülettel érkező Gergelyné Bodó Mária, a szervezet titkára elmondta: tagjaik közül többen nemcsak szemlélik a műtárgyakat, de maguk is alkotnak, festenek, szobrászkodnak, fafaragásokat készítenek, amelyekből az ősz folyamán Vásárhelyen, a Németh László Városi Könyvtárban rendeznek kiállítást.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld

Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba

A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát

2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld

Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály

Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe

2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld

Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez

Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében

2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld

NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján

Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.