Hírek
2015. December 09. 10:51, szerda |
Helyi sport
Forrás: www.hlkc.hu
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC

Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet csoport felnőtt és junior bajnokságban csapatunk.
A szokatlan időpont nem zavarta meg a lányokat, mindkét csapatunk felszabadult, jó játékkal rukkolt ki, így teljesen megérdemelten zsebelték be a 2-2 pontot.
A felnőtt mérkőzésen ellentmondást nem tűrően kezdtünk, a hazaiak csak az ötödik percben tudták megszerezni első góljukat (1-5). Határozott, kemény védekezésünkből jól építkeztünk, támadásainkat pedig gyorsan és eredményesen fejeztük be. A félidő végéig fokozatosan növeltük előnyünket, így már a szünetre eldőlt a találkozó (10-19).
A második játékrészben sem engedtek ki a lányok, ez pedig néha látványos játékot eredményezett. Védelmünk továbbra is jól zárt, elől pedig szinte minden sikerült. A játékrész második felében több junior korú játékosunk is lehetőséget kapott, dicséretükre szolgál, hogy tovább tudták növelni előnyünket. A meccs krónikájához tartozik, hogy nemcsak az összes mezőnyjátékosunk, de ritkán látható módon mindkét kapusunk is feliratkozott a gólszerzők közé (Kothencz egész pályás lövéssel, Komáromi pedig egy Rá kijátszott figura végén volt eredményes).
A győzelemmel csapatunk a Szarvasi NKK mögött két ponttal lemaradva a tabella második helyén tölti a téli szünetet.
NBII Dél-Kelet csoport női felnőtt bajnokság – 11. forduló
2015.12.04., Szeghalom – 200 néző
Szeghalmi NKC – Hódmezővásárhelyi LKC 22-39 (12-19)
Jv: Koi Endre, Rontó Ádám
Versenybíró: Szabó Imre
HLKC: Kothencz 1 – Sajtos 5, Tószegi 3, Németh 5, Sebők 4, Kónya 6, Sebestény 3, Cs: Komáromi 1 (k), Kránitz 2, Becsei 1, Klemm 1, Kandó 2, Földesi 1, Kecskeméti 2, Blaskovics 1, Szőke 1
A Szeghalom gólszerzői: Sáfián 5, Hőgyes 5, Varga 4, Forrás 3, Szabó 2, Székely 1, Kéri 1, Oláh 1
Gaál Adrienn edző: ” Gratulálok a csapatnak, nagyon jó mentalitással játszották le a mérkőzést. Örülök, hogy mindenki gólt szerzett, beleértve mindkét kapusunkat is, a vége “parádés” volt. Az őszt keményen végigdolgoztuk, így a 2. helyről kezdhetjük a tavaszi szezont!”
Junior mérkőzés
Az előmérkőzésen juniorjaink számára a hibátlan mérleg, a 100%-os őszi teljesítmény volt a tét. Szerencsére nem kellett csalódni, a lányok listavezetőhöz méltóan magabiztos és nagyarányú győzelemmel zárták az évet, és ezzel vezetik a bajnoki tabellát.
NBII Dél-Kelet csoport női junior bajnokság – 11. forduló
2015.12.04., Szeghalom – 100 néző
Szeghalmi NKC – Hódmezővásárhelyi LKC 21-35 (10-15)
Jv: Koi Endre, Rontó Ádám
HLKC: Balogh – Sajtos 6, Földesi 10, Klemm 7, Blaskovics 4, Bálint 1, Kandó 3, Cs: Pataki (k), Tarján, Molnár S., Kovács 1, Becsei 3, Gulyás, Földesi L.
A Szeghalom gólszerzői: Hőgyes 9, Forrás 6, Oláh 2, Szabó 1, Kéri 1, Marhás 1, Hajdu 1
Kis Márk edző: “Gratulálok a lányoknak a 100%-os őszhöz…Sokat dolgoztunk, de a céljaink eléréséhez még többet fogunk!”
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.