Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2017. Szeptember 21. 15:08, csütörtök | Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök

Ismét a fővárosban Vasék

Ismét a fővárosban Vasék

Pénteken ismét útra kel a Vásárhelyi Kosársuli NBI B csoportos csapata.

Az úti cél ezúttal is Budapest, ahol 19 órakor a Tehetséges Fiatalok együttese ellen lépnek pályára. A kék-sárgáknak van mit javítaniuk múlt heti produkciójukon, hiszen akkor az MTK ellen az utolsó negyedet alaposan elbukva szenvedtek súlyos vereséget. Hódmezővásárhelyen jövő szerdán, szeptember 27-én 18 órakor rendezik meg az első hazai másodosztályú meccset a Miskolc ellen.

Egy hete a kék-sárgák a harmadik negyedben még fel tudtak jönni riválisaik nyakára, ám a folytatásban már nem volt esélyük a fordításra, így nem sikerült nyerniük a szezonnyitón. Akkor elsősorban Vas Péter és Szabó Péter produkciója hagyott leginkább kívánnivalót maga után. A találkozónak ennek ellenére voltak bíztató elemei: jól debütált a gárda új légiósa Gajic Nemanja, jól pörgött a két fiatal vásárhelyi, Kun és Domján, sőt mellettük Varga Zalánnak sem volt szégyenkeznivalója.

A meccs után Utasi Gábor vezetőedző azt mondta, hogy nem lesz könnyű meccset nyerni idegenben az új NBI B-s elit csoportban, hiszen minden együttes igencsak megerősödött. A Kosársuli ez alapján pénteken sem számíthat majd könnyebb ütközetre a Tehetséges Fiatalok Basketball Players ellen. Már csak azért sem, mert soros ellenlábasuk egy rendkívül fontos győzelmet szerzett a múlt héten: a tavalyi újonc Nagykőrös szájából énekelték ki a sajtot, ráadásul idegenben. A pár éve még konferencia ellenfélként ismert gárdából Beák és Szobi neve csenghet ismerősen a vásárhelyi közönségnek, akik a nagykőrösiek ellen is kiválóan teljesítettek, melléjük még Kerkai lépett elő.

Az idegenbeli sikerhez Pavlovicéknak semlegesíteniük kell őket, de javítaniuk kell hatékonyságukat a támadótérfélen is. Ha mindez sikerül, és a Kosársuli húzóemberei sem botlanak, akkor meg lehetne az első idénybeli győzelem. Mindez idegenben, ami pedig akár duplán is számíthat a végelszámoláskor…

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár

Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken

Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.

2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld

Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról

Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról

2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld

Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód

Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák

Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.