Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2023. Április 12. 11:03, szerda | Helyi
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli

Indul a rájátszás a Kosársulinak

Indul a rájátszás a Kosársulinak

Negyedik helyen végzett és ezzel pályaelőnnyel kezdi a rájátszást a Tiszaújváros ellen a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli.

A kék-sárgák szokatlan időpontban, április 12-én szerdán 18:30-kor kezdik meg szereplésüket a playoffban, a Hódtói Sportcsarnokban.

Igazán kiélezett összecsapásra számíthatnak a szurkolók, hiszen a Tiszaújváros közvetlenül a vásárhelyiek mögött, az ötödik helyen zárta a bajnokság alapszakaszát. Ráadásul a két gárda egymás elleni mutatója is igencsak azonos, hiszen mindkét csapat egyszer-egyszer tudott győzni a másik ellen, ráadásul hajszál híján ugyanannyi ponttal.

Jó jel, hogy a Hódmezővásárhely a legutóbbi találkozásukkor úgy tudta győztesen elhagyni a pályát, hogy semmi sem veszélyeztette a sikerüket. Kelemenék végig vezetve, 18 ponttal verték meg akkor Lekli József alakulatát. Azt viszont már most borítékolhatjuk, hogy ahogy legutóbb, úgy most is egy igencsak fizikális mérkőzést láthat majd a vásárhelyi közönség. Könnyen megjósolható, hogy a tiszaújvárosiak nem adják majd könnyen magukat, hiszen a tét nem más, mint a továbbjutás a rájátszás három győzelemig tartó első köréből.

A Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli Tiszaújvárosi Phoenix KK elleni meccse április 12-én 18:30-kor kezdődik. A találkozóra a belépés ingyenes, de pénzadománnyal támogathatják a Kosársulit. A bevételt az egyesület csapatainak utaztatására fordítják.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű