Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2016. Március 13. 20:44, vasárnap | Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök

IDEI LEGJOBB JÁTÉKÁVAL KAPOTT KI A KOSÁRSULI

IDEI LEGJOBB JÁTÉKÁVAL KAPOTT KI A KOSÁRSULI

Hiába nyújtotta idei legjobb játékát a Vásárhelyi Kosársuli, mégis kikapott a az Óbudai Kaszások elleni szombati bajnokin a kék-sárga csapat.

A mérkőzés a Vas Péter (32 pont) és a hódmezővásárhelyi nevelésű Kováts Róbert (25 pont) óriási csatáját hozta. A MEAFC elleni összecsapás után megint hosszabbításban dőlt el a győzelem sorsa.

Remekül kezdtek a vásárhelyiek, akik Vas három hibátlan triplájával 11-4-re mentek el. Egy időkérés után viszont ébredeztek a Kaszások, akik a negyed végére Mondzinger és az ex-kosársulis Kováts vezetésével ötre zárkóztak fel.

A második periódus elején sem változott sok minden, felváltva estek a kosarak. A negyedik perc tájékán rákapcsoltak a fővárosiak, és Krasznai kosara után már csak négyre voltak a házigazdáktól. Ezután Szeleczky is ébredezett, jórészt neki és Kovátsnak köszönhetően háromra olvadt a hátrányuk a félidőre. (38-35)

Úgy tűnt a szünet után az öltözőben maradtak dr. Elek András játékosai, így a budapestiek átmenetileg fordítani tudtak. 48-41-nél ismét a Kosársuli tűnt jobbnak. Wirth és Varga Dániel villogott leginkább. A fiatal Kis Molnár sem maradt el a trojkákkal, de a zárójátékrész előtti nyolc egységes előny Vas Péter hatalmas zsákolásával állt be.

Magabiztosnak tűnt a Vásárhely, de 66-57-nél leálltak a pontgyártással. Ezt kihasználva a vendégek négy pontra közelítették meg őket. Ekkor megint Vas következett a hárompontos vonal mögül, majd faulttal együtt értékesített egy közelit, amit ráadásul büntető követett: 72-64. Az izgalmak nem értek véget, az óbudiak gyorsan szereztek két gólt. Pattanásig feszült hangulat volt a Hódtói Sportcsarnokban, 40 másodperccel a vége előtt csak három pont volt a két együttes közötti differencia, de három jó büntetővel kiegyenlítettek Krasznaiék, jöhetett a hosszabbítás.

A fekete mezesek kezdhették lélektani előnnyel a ráadást, Takács volt eredményes távolról, majd Tóth Bence talált be. (78-83) Varga Dániel még szépített. Az egész mérkőzésen mindkét oldalon vitatható ítéleteket hozó játékvezetőtrió tovább borzolta az idegeket. Ezt kihasználva a végig óriásit küzdő Sebőkék magukhoz vették az irányítást, és begyűjtötték a győzelmet.

Vásárhelyi Kosársuli - Óbudai Kaszások 83-87 (19-14, 19-21, 21-16, 16-24, 8-12)
NBI B csoport, XIX. forduló vezette: Balogh Gy., Gergely Cs. és Bács Cs.

Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 450 néző.
Kosársuli: Wirth 8/3, KIS MOLNÁR 14/12, Pavlovic 9/3, VAS 32/15, VARGA D 14.
csere: Nagy -, Kelemen 1, Czibere 3, Varga Z. 2, Mócsai -.

Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

Óbudai Kaszások: TAKÁCS 10/6, TÓTH 19/6, Sebők 2, KOVÁTS 25, SZELECZKY 7,
csere: Krasznai 8/3, Mondzinger 10, Reiter -, Lakosa 4, Petrucsik 2.

Dr. Elek András: "Sajnálom, hogy nem nyertünk. Kár a sok eladott labdáért, és a kihagyott büntetőkért."

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű