Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2015. Május 07. 11:48, csütörtök | Helyi sport
Forrás: Martonosi János-sajtófőnök

IDEGENBEN KEZD A KOSÁRSULI

IDEGENBEN KEZD A KOSÁRSULI

A Metal-Work Bonyhádi KSE otthonában játssza az elődöntő első mérkőzését holnap a Vásárhelyi Kosársuli.

Vas Péteréknek nem lesz könnyű dolga, mivel ellenfelük még egyszer sem szenvedett vereséget a szezonban hazai pályán. A párharc második meccsét május 16-án szombaton rendezik Hódmezővásárhelyen.

Az alapszakaszt 17-5-ös mutatóval a második helyen záró bonyhádiak útja a TF Budapesten keresztül vezetett a legjobb négy közé. A mindent eldöntő harmadik meccset mindössze négy ponttal hozták, igaz a fővárosiak csarnokában (49-53). A párharcra a kevés pontos összecsapások voltak jellemzők. A budapestieknek leginkább Tömösváryval gyűlt meg a bajuk, de Nyilaséknak érdemes lesz odafigyelniük Lukácsra, Hegedűsre, Illésre és a néha megvillanó Jillingre is.

A Kosársuli 2-0-ás Baja elleni söprése után két hetes pihenő után várja az ütközetet. Dr. Elek András és Utasi Gábor fiai remek formában pattogtatnak a Békés elleni alapszakaszbeli összecsapás óta. A kék-sárgák nem csak taktikus, hanem látványos támadójátékot produkálva diadalmaskodtak zsinórban négy összecsapásukon. Ráadásul a bajaiak elleni magabiztos továbbjutást a sérült Vejinovics nélkül harcolták ki. A Bonyhád sem ismeretlen számukra, mivel a Hepp-kupa negyeddöntőjében már legyűrték a Tolna megyeieket. A Vásárhely tehát jó előjelekkel várja a rangadót, az egyetlen kérdés csak az lehet, hogy milyen hatással volt a megszokottnál hosszabb pihenő a kosarasokra…

A Vásárhelyi Kosársuli – Metal-Work Bonyhádi KSE két győzelemig tartó elődöntő második mérkőzése május 16-án szombaton 18 órakor lesz a Hódtói Sportcsarnokban.

A belépés ingyenes.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár

Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken

Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.

2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld

Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról

Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról

2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld

Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód

Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák

Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.